Mozaik

10 kidobott kiskutyát találtak egy nógrádi erdőben

facebook/Mancs Menedék Állatvédő Egyesület
facebook/Mancs Menedék Állatvédő Egyesület
Segítségért kiáltanak az állatvédők.

A Mancs Menedék Állatvédő Egyesület megrázó bejelentést kapott a minap, miszerint a Bátonyterenye melletti erdőből kiskutyák sírását hallották a járókelők.

Bár az egyesület menhelye teltházas, talpalatnyi helyük sincs, ám mivel picikről volt szó, azonnal elindultak az állatok keresésére.

Azt gondoltuk, egy-két kiskutya lehet, csak beférnek még valamelyik sarokba. Nagy meglepetésünkre tíz – hathetes korúnak vélt – kiskutyát találtunk

– írták közösségi oldalujkon.

Az állatvédők egyben segítséget kértek, mert nem tudják a kidobott, elárvult kutyusokat kényelmesen elhelyezni.

Viszont be kellene őket oltani parvo ellen, ami kutyusonkét két oltás, vagyis 20 parvo oltás, aminek az ára 140 ezer forint. Légyszi segítsetek nekünk ebben, hogy legalább az első oltást megkapják

– fogalmaztak a posztban.

Az esetet követően az egyesület kétségbeesett bejegyzést tett közzé a Facebookon, melyben közölték: hálásak azoknak, akik felajánlották számukra adójuk 1 százalékát, melynek köszönhetően 3 millió 100 ezer forint gyűlt össze. Ez az összeg azonban jelenleg az orvosi tartozásaikra sem elég, vagy kifizetik azokat, nem marad több pénzük, és végleg bezárhatják a menhelyet.

Ezért kérik, aki teheti, a jövőben is támogassa munkájukat.

Tavaly nejlonzsákban dobtak ki 12 kiskutyát Zalában, Egerlövőnél pedig három kidobott kiskutyát mentett meg egy kamionos. A korábbi években többször elhangzott: kutyajogosítványhoz kötnék az ebtartást az állatvédők.

Kapcsolódó
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik