Békéscsabán, a Csaba-tóból fogta ki Such András szeptember 20-án a 216 centis, 70 kilós harcsát, amelynek nemcsak a kifogása, hanem a visszaengedésa is érdekesen alakult és rekord is született, ez a lett a legnagyobb kifogott hal a tóból – számolt be az esetről a Beol.
A gigaharcsa fogásával kapcsolatban a békéscsabai Such András elárulta, hogy pénteken délután érkezett meg barátjával Tira Róberttel a Csaba-tóhoz horgászni, ahol kuttyogtató technikát alkalmaztak. Néhány kisebb harcsát fogtak, amikor délután fél hat körül megérkezett az óriás.
A gigaharcsának elképesztő ereje volt, így Such Andrásra elég intenzív fárasztás várt, ami fél órán át tartott. A tópartról nagyon sokan figyelték a küzdelmet, amíg az említett 30 percet követően a csónakba emelték a 2 méter 16 centis, körülbelül 70 kilós, hatalmas halat, ami tórekordot is jelentett egyben.
Azért nem mérték meg pontosan a harcsa tömegét, mert minél előbb vissza akarták engedni a vízbe, ám ez akkor még nem sikerült. A harcsa lesavasodott, elveszítette az erejét, éppen ezért nem merték nyugodt szívvel útjára bocsájtani, így biztonságba helyezték, és másnap, szombaton délután engedték el, amikor már simán elúszott.
Such Andrásnak egyébként ez már a sokadik remek fogása, a csúcsot egy Olaszországban fogott 102 kilós, 2 méter 54 centis harcsa jelenti számára.
Jászságban olyan nagy harcsát fogtak, hogy hárman is alig bírtak vele, és egy délután alatt közel nyolc méternyi harcsát fogott két barát a Tiszán. Az új csehországi harcsarekord pedig 268 centis óriás.

