A Kovács család november 1-jén délután Várpalotáról indult Budapestre. Induláskor semmi különöset nem észleltek, ám néhány kilométer után furcsa, halk nyávogás ütötte meg a fülüket. Félreálltak, átvizsgálták a kocsit, benéztek az ülések alá, a csomagtartóba, de nem találtak semmit. A nyávogás azonban nem maradt abba, így újra és újra megálltak – eredménytelenül.
Budapestre érve sötétben, elemlámpákkal felszerelkezve járták körbe az autót.
Felnyitottuk a motorháztetőt, csomagtartót megnéztük, kerekeket körbevilágítottuk, mindent átkutattunk, de amikor állt az autó, semmit nem lehetett hallani. Hiába világítottunk, semmit nem láttunk. Nem időztünk Pesten sokat, estére értünk vissza Várpalotára, akkor még egyszer mindent alaposan átnéztünk, mivel visszaúton is hallottuk a nyávogást, de megint nem találtunk semmit. Vasárnap reggel aztán egy utcabeli szólt, hogy van egy macska az autóban a hűtőrács mögött
– mondta el a Sokszínű vidék érdeklődésére a feleség, Brigitta.
Miután a cica olyan rossz helyen volt, hogy nem lehetett sem kiszedni, sem kicsalni, Brigitta a Facebookon segélykérő posztban próbált tanácsot kérni, hogyan szabadíthatná ki a bajba jutott állatot. Miután a poszt nem hozott eredményt, Brigitta és a párja pedig hosszas próbálkozás után sem tudták kiszabadítani a cicát, egy ismerős autószerelőhöz, Kusicza Martinhoz fordultak segítségért.
A macska ekkorra már hosszú órák óta volt a motortérben, és semmilyen finom falattal nem lehetett kicsalogatni, pedig Brigitta párja még májkrémmel is próbálkozott. Végül az autó elejét le kellett bontani, hogy egyáltalán hozzáférjenek a hűtőrács mögé bújt cicához, aki addigra annyira megvadult, hogy végül csak hegesztőkesztyűben lehetett megfogni.




A történet szerencsére dupla happy enddel zárult: nemcsak az autó úszta meg sértetlenül, de a cica is új otthonra talált. Az autószerelő ugyanis nem engedte vissza az utcára, hanem befogadta két saját macskája mellé, Brigittáék pedig terveik szerint többször meglátogatják majd.
Többször írtunk már cicákról, például arról, mennyit kell mozognia egy benti cicának, és arról is, le kell-e vágni egy cica karmát.

