Mozaik

40 év után bezár a Hajdúság kultikus kocsmája

Facebook/Sörbár
Facebook/Sörbár
A hajdúnánási Sörbár év végéig üzemel, de már árulják a berendezést.

A szomorú hírt a közösségi oldalán tette közzé a város nagymultú vendéglátó egysége, ahová évtizedek óta jártak ebédelni, jókat beszélgetni vagy a zenés esteken szórakozni a helyiek.

A hír igaz, hamarosan nyugdíjba vonulunk. Több, mint 40 éve vagyunk a város lakóinak, az idelátogatóknak szolgálatában, ez idő alatt minden egyes nap nyitva. Sok mindent megéltünk közösen, nőttünk fel, vagy éppen öregedtünk meg együtt. Túléltünk rendszerváltást, kormányváltást, gazdasági világválságot, Covid-járványt, digitális forradalmat. Közben a világ, a vendéglátás és a szórakozási szokások is rengeteget változtak. Be kell vallanunk: elfáradtunk

– olvasható a hajdúnánási Sörbár 2000 Kft. közleményében.

A posztban felidézték a régi bulikat, a legendás szilvesztereket, a zenegép előtti énekléseket, a biliárdozásokat, a munka utáni sörözéseket.

Egy korszak hamarosan lezárul, de az idén még vagyunk végig! Sőt! Rengeteg programmal készülünk Nektek az utolsó két hónapra: koncertek, házibuli hangulat DJ-vel, italakciók – részletek hamarosan. Nézzetek be hozzánk legalább egy bambira, egy mosolyra, nosztalgiázzunk, elevenítsük fel a kedves emlékeket! Búcsúzzunk el úgy, ahogy 40 év után illik: jókedvvel és szeretettel!

– zárult a poszt.

Megírtuk azt is, hogy mivel kihaltak a törzsvendégek, 30 év után bezárt a legendás szegedi kocsma és 44 év után bezárt Eger ikonikus étterme, ahogy egy legendás kecskeméti étterem is.

Kapcsolódó
Bezárt egy népszerű belvárosi étterem Szolnokon
Néhány hónapja egy másik népszerű éttermet is bezártak a vármegyeszékhelyen.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik