Gyurján János sokáig Csákánydoroszlón, a saját portáján építette fel a meseházat egészen tavaly adventig.
2024 – ben új fejezet kezdődött. Úgy döntöttünk, hogy a tizenötödik alkalommal egy különleges helyszínt fogunk választani. Így lett a körmendi Batthyány-kastély udvara és kiállítóterme
– írták a weboldalukon.
Nagy öröm és büszkeség volt, hogy mi díszíthettük fel a város főterét, és mi terveztük és készítettük el a Maria Immaculata szobor koronavilágítását. Valamint plusz meglepetésként 80 darab oszlopdekorációt is tettünk a város főbb utcáinak villanyoszlopaira. Nagyon jó érzés volt olvasni a rengeteg pozitív kommentet és megannyi elismerést. Úgy döntöttünk, hogy a 2025-ös évet is ide tervezzük megannyi újdonsággal.
Tájékoztatásuk szerint idén advent első hétvégéjétől, vagyis november 29-től 2026. január 4-ig, a Batthyány-kastély udvarában lehet megcsodálni a látványosságot.
A meseház idén minden nap 17 és 20 óra között lesz látogatható.
Írtunk arról is, hogy csodájára járnak a varsányi nagyi karácsonyi meseházának, ahogy a hevesi falu karácsonyi meseházának is. És egy rácalmási portán már égnek az ünnepi fények, kinyitott a karácsonyi csodavilág.

