Mozaik

Mikor és hol lehet felkapcsolni a ködlámpát?

Getty Images
Getty Images

Az elmúlt napokban és az ezt követő hetekben is rendre lehet majd ködre számítani az utakon, ilyenkor pedig sok autósban merül fel jogosan a kérdés, hogy mikor lehet felkapcsolni a ködlámpát, illetve hogy városon belül is lehet-e használni.

Vadas Attila, a Sprint Autósiskola Szolnok vezetője a kemma.hu megkeresésére arról beszélt, a ködlámpa akkor kapcsolható fel, ha a látási viszonyok ezt indokolják.

Ez nem azt jelenti, hogy csak városon kívül lehet használni, ma már városon belül is teljesen szabályos, ha a látótávolság jelentősen csökken

– magyarázta a szakember.

Elmondta, a jelenlegi szabályozás nem tesz különbséget lakott területen belüli vagy kívüli használat között. A ködlámpa mindenhol bekapcsolható, ha a helyzet indokolja.

Hozzátette, bár sok autós fél a hátsó ködlámpa használatától, mert erősen világít, akár a féklámpa, ennek pont az a célja, hogy hátulról is időben észrevegyenek.

Az autók ugyanakkor nem egyformák. Van, amelyik külön visszajelzést ad az első és a hátsó ködlámpa működéséről.

Általában a műszerfalon zöld, narancssárga vagy fehér ikon jelzi a ködlámpa állapotát, de ez típusfüggő. A lényeg, hogy mindig figyeljenek a jelzésekre. Sajnos előfordul, hogy napsütéses időben is felkapcsolva hagyják

– mondta, hozzátéve, hogy ez baj, mert megtévesztő és zavaró más autós számára.

De a köd az köd nappal is és éjszaka is. A KRESZ szerint, ha a látótávolság nem éri el a 100 métert, akkor indokolt a használata.

Felülről pedig egészen bámulatos tud lenni a köd, erről fotóink tanúskodnak. 

Kapcsolódó
Videón, ahogy egy különleges ködfal suhan át a Balatonon
Az úgynevezett áramlási köd alig egy órát élt, de jelentősen lecsökkentette a látótávolságot, ez a jelenség okozott tömegkarambolt február 25-én az M7-es autópályán.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik