Már januárban érkeztek a hírek az új kutyás strand lehetséges helyszínéről, ezért a Sonline most megkereste a strandot üzemeltető Balaton-parti Kft. ügyvezetőjét, Kósz Ágotát.
Bár a hivatalos értesítőket még nem küldték ki, a háttérben már zajlik a munka, és az üzemeltető szerint a technikai és jogi részleteket is elkezdték kidolgozni.
Kósz Ágota tájékoztatása szerint az üzemeltető már egyeztetett az érintett vállalkozókkal is. Úgy tűnik kifejezetten rugalmasak, mert a helyi fagylaltozó és a büfé üzemeltetője is jelezte a kft.-nek, hogy a kutyák érkezése esetén is maradni szeretnének. Sőt, a közelben lévő gyerektábor szervezői is úgy nyilatkoztak, hogy a kedvencek nem zavarják majd a foglalkozásokat, így a társadalmi támogatottság is megvan a siófoki kutyás strand mögött.
Kósz Ágota a lapnak azt is elárulta, hogy a kijelölt terület jelenleg hivatalos fürdőhelyként van bejegyezve, ahol tilos kutyát vízbe vinni. Ahhoz, hogy a siófoki kutyás strand elindulhasson, ezt a státuszt először vissza kell vonatni a kormányhivatallal. Szintén megoldásra vár a parkolás helyzete, mivel a legközelebbi megállóhelyek körülbelül 500 méterre vannak, ami nehézséget jelenthet a gazdiknak.
Az üzemeltető tájékoztatása alapján már nem kell sokat várnunk a hivatalos végeredményre.
A képviselő-testület a március végi ülésén tárgyalja majd a stranddal kapcsolatos előterjesztést. Ha a város rábólint a javaslatra, megnyílik az út a megvalósítás előtt, és idén nyáron végre legálisan is csobbanhatnak a kutyák a Balatonban már Siófokon is.
Tavaly bemutattuk a kutyabarát strandok országos listáját, kutyás strand nyílt az alföldi Riviérán is. Ez pedig 2025-ben a Balaton legjobb strandja.

