Készítsd el otthon: csirkemell sonka és zalai felvágott

Ha már ragaszkodunk a felvágottakhoz, akkor készítsük el otthon. Adalékok nélkül.

A közösségi portálokon számtalan jó és kipróbált receptet találhatunk. Most ezekből hoztunk kettőt.  A receptekért és a fotókért köszönet Boros Valériának, Szőke Zsuzsannának és Joó Sarahnak.

Az alábbi két recepthez a legegyszerűbb sonkaprést használni, de ennek hiányában is elkészíthetjük.

Zalahús, disznóhúsból

Hozzávalók

1/2 kg disznó diója, lehártyázva
fehérbors kb. 3 csipet
kurkuma 2 csipet
reszelt szerecsendió 1 csipet
1,5 dl víz,
1 kávéskanál só

Elkészítés

Az egyharmada húst apró kockára vágjuk a többit ledaráljuk ( lehet  robotgéppel) A sót feloldjuk a vízben, hozzáöntjük a húshoz, és ezzel teljesen elnyálkásítani a húst. A víztől és a sótól ez könnyen megy. Befűszerezzük, a sózás ízlés szerint változhat. Ezt követően belekeverjük alaposan a kockára vágott húst, belegyömöszöljük kanállal a formába, majd megvizezett ököllel még “dömöckéljük” egy kicsit. Rátesszük a rugós fedelet a kiegészítő tartozékkal együtt. Estétől másnap délig, olyan 20 órát kb. a hűtőben tartjuk és utána 4 óra hosszat főzzük, fazékban. A hőfok mindig a piros 75-85 fokos tartományban maradjon. Másnapig pihentessük és tökéletesen szeletelhető.

Zalahús csirkehúsból

Disznóhús helyett 1/2 kg csirkemell és 1/2 kg csirkecombfilével készítsük. A főzési idő lerövidül 3 órára.

Csirkemell sonka házilag

Fotó: Szőke Zsuzsanna

Hozzávalók

1 kg csirkemell
18 g só ( ízlés szerint)
1 dl víz
4 g pocukor

Elkészítése

A hús kétharmadát apró kockákra vágjuk, a többit ledaráljuk. A sót, cukrot keverjük össze a vízzel, majd keverjük hozzá a feldarabolt hússal. Tegyük bele egy aprítóba és zúzzuk egy picit össze. Jó ragacsos masszát kell kapnunk. Ezután töltsük bele a a sonkakészítőbe a húst, rétegenként nyomkodjuk meg alaposan. Ezután tegyük rá a fedelet és hagyjuk állni 1 napig a hűtőben. Másnap a állítsuk forró vízbe a prést és abáljuk a húst 2 órán át, majd vegyük ki a vízből, hagyjuk kihűlni. Pihentessük. Másnap szeletelhető. Jó étvágyat!

Megjegyzés: 

Sonkaprés hiányában tekerjük jó masszívan folpackba a húsdarálékot. Ezzel a technikával is elkészíthetjük.