Nagyanyáink nyomában: így tartósíts zsírban vagy szárítva sertéshúst!

Vegyük elő őseink praktikáit, varázsoljunk egyszerűen nagyszerű különlegességet étkeink közé.

A sertéshús zsírban vagy szárítva történő tartósítása régi módi, ma nem tartozik a divatos foglalatosságok köré, pedig ezekkel az eljárásokkal utánozhatatlan és garantáltan tartósítószer mentes ízekhez jutunk. Megmutatjuk, miként lehet kis mennyiségben, házilag „megoldani a feladatot.”

Zsírban tartósítás

A lesütni szánt húsokat vastagabb szeletekre vágjuk, jól besózzuk, 24 órán át állni hagyjuk. A húst tepsibe tesszük, a kieresztett húslét kevés vízzel elkeverjük és a húsok alá öntjük. A tepsiben lévő húsokat forró sütőben 1,5-2 órán át sütjük. „Félidőben” a húsokat kiszedjük, megforgatjuk és visszatesszük sülni.

Ha a húsok megsültek, a tepsiből kiszedjük és egy nagyobb lábasban felforrósított zsírban minden darab húst megforgatunk, majd kivesszük, és abba az edénybe vagy üvegbe tesszük, melyben tartósítani akarjuk.

Ezután annyi zsírt forrósítunk föl és öntünk a húsra, ami teljesen ellepi. Legalább 2-3 ujjnyi zsír legyen a húsok felett. Az edényeket csak egy-két nap után zárjuk le. Ha a zsíron kis rést tapasztalunk, azt meleg zsírral öntsük le, hogy a húshoz levegő ne jusson.

A húst bármilyen célra felhasználhatjuk

Készíthetünk belőle levest, adhatjuk főzelékhez, vagy pecsenyeként körettel, salátával. Ha a lesütött húsból kiveszünk, akkor a zsírt igazítsuk vissza, vagy meleg zsírt öntsünk a hús helyére, hogy levegőt továbbra se kapjon, mert akkor könnyen megromlik.

Szárítás

Egészen a 20. század elejéig nagy divatja volt a hús szárításának. Az eljárás során vékony csíkokra vágták a húst, megsózták, ízlés szerint meg fűszerezték, majd a forró napon kiszárították. A ropogósra szárított hússzeleteket aztán vagy csak egyszerűen elrágcsálták, vagy belefőzték a levesbe, káposztába.

Próbaként használjunk sertéscombot. Fél centiméternél nem vastagabb csíkokat vagy szeleteket vágunk a rendelkezésünkre adott mennyiségből, megsózzuk – aki a fűszerezés tekintetében korhű szeretne lenni, az a só mellett szórhat a húsra borsot, sáfrányt, kakukkfűt, szurokfűt, csombort is –, majd egy éjszakán át hűtőben pihentetjük.

Másnap reggel kivesszük a húst a hűtőből, a szeletek sarkaiba fogpiszkálót szúrunk, és fellógatjuk a sütőrácsra. Ha szeretnénk meggátolni, hogy a húsból kipárolgó levek a sütő aljára csepegjenek, fogjuk a legnagyobb tepsinket, és helyezzük el a legalsó fokra (a rácsot kb. 2/3 magasságba tegyük fel).

Ezután valójában már semmi mást nem kell csinálni, mint forró pusztai széljárást szimulálni jó fél napon keresztül. A sütőajtót végig résnyire nyitva kell hagyni, és a légkeverésnek is végig mennie kell.

Először négy órán keresztül 70 Celsius-fokon, további négy órán keresztül 50-60 Celsius-fokon, majd két-három órán keresztül nulla fokon, de továbbra is légkeveréssel járatjuk a sütőt.

Ez elsőre soknak tűnik, de a korabeli, több napig tartó módszerhez képest semmiség, ugyanis sehol sem fúj 70 fokos forró szél, így eleink napokig szárították a húst…

Aki kertes házban lakik, vagy a lakásának van egy erre alkalmas erkélye, az a nyári melegben kipróbálhatja a korabeli módszert is: nem kell a legyektől tartani, ugyanis a besózott húsra nem szállnak rovarok.

Az eredmény – az adott szelet vastagságtól függően – ropogós vagy némileg rágós, rendkívül ízletes, 100%-ig természetes, zsírszegény hús.