Felejtsük el a töltött avokádót és a cukkinicsónakot, és lepjük meg a családot laktató töltött krumplival.
A legnehezebb része a recept elkészítésének a krumpli főlésére való várakozás, de többek közt erre találták ki a televíziót és a sorozatokat.
Szórjuk meg ízlés szerint sóval és borssal, öntsük nyakon olívaolajjal és helyezzük bő egy órára a 180 fokra előmelegített sütőbe. Hogy aztán a következő töltelékek egyikével turbózhassuk fel.
1
Brokkoli, sajt
Olvasszuk meg a sajtot harminc másodperces intervallumokban a mikrohullámú sütőben, majd keverjük el a párolt brokkolival. Ha ez az opció nem szimpatikus, akkor az aprított sajttal és a zöldséggel töltsük meg darabonként a burgonyákat és helyezzük 40 másodpercre a mikróba, vagy amíg a sajt szépen el nem olvad.
2
Tejszínes csirke
Kinek van szüksége tésztára, ha krumpliba is tölthetjük? Elsőre talán furán hangzik, de mindenképp ajánlott kipróbálni. A tejszínbe áztatott roston sült csirkét ízesítsük kedvünkre, a burgonyát pedig szórjuk meg parmezánnal és petrezselyemmel
3
Bagel
Egyszerű a képlet: a közkedvelt sütemény alapanyagait, így a mákot, a szezámmagot, az aszalt hagymát, a fokhagymát és a krémsajtot összekeverjük és már ízesíthetjük is a sült krumplit. Garantált a sikere.
4
Zöldbab
A vegetáriánusok kedvence. A tejszínes zöldbabot ízlésesen helyezzük bele a felénél szétvágott burgonyára, a teteje pedig pirított hagymát kíván.
5
Szendvics
Kenyér nélkül? Aha! Bacon, sajt, apróra kockázott paradicsom, metélőhagyma és saláta mind bele menjen a burgonyába.
6
Jalapeno paprika
A darált erős paprikát keverjük el krémsajttal, ami a forró burgonyával való találkozásakor azonnal nyúlóssá válik majd. A tetejét szórjuk meg reszelt mozzarellával és zsemlemorzsával.
7
Buffalo csirke
Grillezzük meg a csirkemellet, majd öntsük nyakon Buffalo szósszal, a tetejére pedig morzsoljunk mozzarella sajtot.
8
Mexikói
Páratlan ízhatást kelt együtt a fekete bab, a salsa szósz, a reszelt sajt és a koriander. Aligha ettünk finomabbat bármikor is.
9
Pizza
Van-e olyan étel, aminek pizza van a nevében és nem finom? Nincs. Kerüljön hát pizzaszósz, sajt és ízlés szerint további feltétek abba a burgonyába!