Fantasztikus előnyei vannak a kötésnek, ráadásul elképesztő új trend hódít

Hihetetlen egészségügyi előnyei vannak a kötésnek.  Elsősorban, ha kötünk,  jól érezzük magukat a bőrünkben. Nem csak azért, mert sikerélményünk van, hanem maga a folyamat is segít megbirkózni, fizikai és mentális gondjainkkal.
Kapcsolódó cikkek

Kössünk, hiszen jót tesz a léleknek. Pihentet és alkotunk is, sőt, a virágok is szebbek lesznek tőle…

Egészségügyi előnyök

Kapcsolódó téma: Egy kézműves tárgy nem más, mint út lélektől lélekig

Fotó: etsy.com

Azonban nem célszerű csak a hagyományos kötött pulcsi, sál, mellény, esetleg zokni kombinációban gondolkodni. Legyünk kreatívak és kössünk például kaspót.

Annie Well a Flax & Twine  bloggere gondolt arra, hogy felöltözteti a virágait. Azonban ha tovább gondoljuk a mintát, illetve a technikát, akkor nemcsak a virágcserepek kaphatnak ezáltal  új ruhát, hanem  bármilyen apróság tárolására, is remek lehet. Nem mellesleg kitűnő karácsonyi ajándék. Ha pedig arra gondolnak, hogy nincs otthon kötőtű, nos, ez sem baj. Nem kell hozzá, csak a két kezünk.

Fotó: etsy.com

És az új trend

Talán a mai rohanó világ ihlette, hogy újabban akár egy óra alatt is elkészülhetünk egy-egy darabbal. Erről már egy korábbi cikkünkben írtunk, azóta pedig videón is megjelennek az új technikával való kötés útmutatói, akár kötőtű nélkül. Az etsy oldalán további ötleteket is találtok.

Fotó:etsy.com
Fotó:etsy.com
Fotó: etsy.com

 

Fotó: etsy.com

Forrás: www.flaxandtwine.com  www.treehugger.com