A Székelyföldet meglátogatóknak mindig nagyon ízlett a besavanyított, azaz a sós káposzta.
A több oldalról bejött érdeklődésre közöljük ennek az elkészítését, mely bármennyire is különbözik a többi vidékétől, nem szabad megijedni, s ne iparkodjunk valamit elhagyni, vagy hozzátenni, mert egész biztos, hogy nem azt az igazi izűt kapjuk munkánk után – olvasható a Székelység című folyóirat 1931 novemberében kiadott számában.
Igen fontos a hordónak a kapros csomboros (borsikafüves) fövő vízzel való kiforrázása, amelyet letakarva egy jó fél óráig benn is hagyunk, s csak aztán öntjük ki.
Az igazi székelykáposztát fejesen teszik el. A gyalult vagy sarvalt káposzta roppant lenézett dolog az igazi székely háziasszony előtt!
A kemény, jól tömött fejeket külső lapijától megtakarítva, a torzsáját kúpalakúan kivágjuk egy hegyes kés kanyarításával. Az így kapott lyukakba nem őrölt, hanem durván törött, borsó nagyságú só darabokkal megtöltjük. A fejeket a sóval megtöltött lyukakkal felfelé irányítva berakjuk a hordóba. Minden réteg közé egy-egy szál csombort és kaprot teszünk. Ha hideg a pincénk, akkor lenge, ha elég jó meleg, úgy hideg vizet töltünk rájuk addig, amíg ellepi az egészet. Később az apadó vizet utána kell pótolni. A tetejére egy keményfa deszka darabot teszünk, s azt tisztára mosott, nem porló kővel lenyomtatjuk.
A káposzta beéréséig a káposztát forgatni is kell. Ez székelyül azt jelenti, hogy naponként a csapon kb. feléig a levet kiengedjük egy fazékba, s aztán a tetején felöntjük újból, így a káposztalé mozgásba jő.
Az érését a tetejét ellepő hab jelenti, amelyet le kell takarítani. Az így sózott, azaz besavanyított káposzta Pünkösdig is eltart, nem romlik meg, ha hűvös pincében tartjuk.
Kiemelt kép: erdelyinaplo.ro