Ez a titka a vásárhelyi fehér kolbásznak

A két világháború között jellemzően mangalicát vágtak Vásárhely térségében.

Bár a fűszerpaprikát nélkülöző fehér kolbász ma már kevéssé ismert, Vásárhely egykori jellegzetessége uralta a Csúcsi Olvasókörben rendezett VI. Kolbásztöltő Fesztivált, számolt be róla a delmagyar.hu.

Perényi János zsűrielnök a lapnak arról beszélt, a két világháború között jellemzően mangalicát vágtak Vásárhely térségében, a zsíros disznó húsának jó részét pedig lesütötték és zsírban tárolták. Ám füstölt kolbászból viszonylag keveset készítettek, abból is inkább fehéret.

Így fordulhatott elő, hogy miközben Békés megyében dúsan paprikázott füstölt kolbászok lógtak a kamrákban, Vásárhelyen akkor még csak a mostanra jószerivel eltűnt fehér változatot ismerték.

Vásárhelyi születésű édesanyám Békés megyébe ment férjhez, én már Mezőberényben születtem. Jól emlékszem, hogy gyerekkoromban, az 1950-es években csupa fehér, vékony kolbász lógott a vásárhelyi rokonok kamráiban.  Holott a közeli Békés megyében már a paprikázott és vastag füstölteket kedvelték. A fehér kolbász elég gyorsan száradt, időben meg kellett enni. A kis mennyiség gyorsan fogyott, aratásra gyakorlatilag eltűnt a rudakról a kamrában

– mesélte.

Hozzátette azt is, a házi disznótoroknál hagyományosan fehér kolbászt is sütöttek, az ízesítést nem bonyolították túl. Többnyire csupán sóval, fokhagymával, borssal és köménymaggal fűszerezték, ahogyan a füstölt változatot is.

Varga Márta versenyző a Hódpressnek arról beszélt, szerinte a jó fehér kolbász titka a fokhagyma, ahogy minden más hús sem ér enélkül semmit, és ezzel mások is egyetértettek.

A helyszínen szóba kerültek a hagyományok, a fehér és a piros “párharca”. Csáki Zsolt séf szerint a paprika szorította ki a piros fűszert mellőző változatot. A Madova csapat kapitánya, Varga Mihály szerint megváltozott az emberek ízlése, amiről mostanra részben a készen kapott, a bevásárlóközpontok könnyen elérhető kínálata tehet.

Kapcsolódó
Így készül a valódi csabai házi vastagkolbász
A békéscsabai hentesmester receptje garantálja a különös ízvilágot.