Otthon készült

Dupla arany csillaggal díjazták a Zsolnay gint a gasztro Oscaron

Kiemelkedően nagy elismerés ez, amire méltán büszkék a világmárka tulajdonosai és az ital készítői.

Dupla arany csillaggal értékelték Londonban, a gasztronómia Oscar-jaként szamon tartott nemzetközi élelmiszeripari versenyen a Zsolnay gin-t.

Kiemelkedő eredményt ért el, két arany csillagot kapott a Great Taste Awards-on a Zsolnay Gin, amely a világhírű Zsolnay márka és a Búzavirág gin közös munkájának eredménye. A nemzetközi, 400 tagból álló szakmai zsűri most találkozott először a Zsolnay magyar ginnel. Bár a bírákat nem befolyásolta a külalak, hiszen vakkóstoláson esett át a tétel, a világmárka és az ital készítői nagyon büszkék az elért eredményre.

Mérhetetlenül örülünk az eredménynek, hiszen azt hittük, a beltartalom – köszönhetően a Mecsekben található fűszereknek -, leginkább a magyarországi ízlésnek felel meg, azonban kiderült, nemzetközi szinten is megállja a helyét. Nem is akárhogyan

– állapította meg a Búzavirág gin alapítója, Bárány Péter.

A márkatulajdonosokban a díj megerősítette az exportra irányuló szándékot. Eddig ugyanis az egyedi csomagolású ital a reptér mellett leginkább a turisták által látogatott prémium vendéglátóhelyeken, az 5 csillagos szállodák bárjaiban, és belvárosi éttermekben volt kapható, a napokban kézhez kapott eredmény után céllá vált a nemzetközi piac is.

Kapcsolódó
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik