Bezár a Balaton egyik leghíresebb vegán étterme

Fennállásának hetedik évében döntött úgy az étterem tulajdonosa, hogy nem nyit ki többet.

Bezár a tisztán növényi alapú ételeket kínáló Veganeeta Home fennállásának hetedik évében, közölte a tulajdonos dr. Árvai Anita közösségi média oldalain.

A We Love Balaton cikke szerint a magánéleti kihívások mellett a vendéglátás jelenlegi helyzete, és a növekvő költségek miatt is döntött úgy Anita, hogy bezárja a helyet.

Emlékeztetnek, 2018 áprilisában nyitott meg Almádi belvárosában az első Veganeeta Home, ami olyan népszerű lett, hogy nem mindig tudtak helyet biztosítani minden vendégnek. Tavaly az étterem egy nagyobb helyre költözött.

Jelenleg a programokra, a főzőkurzusokra és a rendezvényekre koncentrál Anita, de azt is hozzáteszi, hogy új tervei is vannak, amiken már most dolgozik. Arra, hogy lesz-e a jövőben Veganeeta Home valamilyen formában, egy költői kérdéssel válaszol:

hát hagyhatlak én titeket étterem nélkül?

A nehéz gazdasági körülmények miatt a napokban egy szolnoki tradicionális erdélyi étterem jelentette be, hogy bezár, előtte pedig Gyula kedvelt étterme döntött hasonlóan.

Kapcsolódó