Sörösrekesz a trón, azon lehet ülni, rajta egy párna, olyan, mint egy hokedli, így a megyei újságban már az elektromos hokedli fantázianévvel illették a szegedi Bike Szaki bicikliműhely tulajdonosának és vezetőjének különös járművét, ami az üzlet előtt, a Szent István téren futotta első tesztköreit.
A kerékpárhoz fűződő szenvedély sodort erre a pályára, mindig is szerettem foglalkozni a biciklikkel és már 1998 óta van a városban műhelyem. Nemrég költöztünk át egy olyan helyre, ahol már nagy udvar is van és mivel lakatos műhely is része a vállalkozásnak, sokféle bringát, járművet építünk
– mesélte Szakál Attila, aki szakmáját tekintve gépész, így igazán hazai terepnek számított a mozgó-guruló járművek világa.
És, hogy miként néz ki Attilánál az alkotási folyamat?
Nagyon egyszerű a szitu: jön egy ötlet, kitalálom, hogyan lehet megvalósítani, lerajzolom a folyamatokat, készül egy terv és már indulhat is a munka. Építettem már hat beerbike-ot, öt épült barkas vázra egy pedig Volkswagenre. Ezeket eladásra készítettem, a Volkswagen maradt meg, ezt tervezem üzembe is helyezni jövőre, de készítek riksákat és tricikliket is.
Előbbiekből épített már hirdető cégeknek és személyszállításra is.




A triciklikből újragondolt változatok készültek, de van egy eredeti, a 40-es évek végéből, Weis Manfréd gyártósoráról származó példány is. Nagyon széles körű a használata, van, aki csak dekorációnak állítja be, de vannak triciklis futárok is.
Attila elmondta azt is, hogy sokszor az apróságokon múlik, hogy egy-egy épített járműnek milyen lesz a népszerűsége. Példaként említette az általuk épített beerbike-okat, ami azért lett népszerűbb a piacon a többi termékhez képest, mert ezekbe a járművekbe kerültek váltók is. A beerbike egyébként kerékpárként üzemeltethető, hiába nyom a súlya közel 1,5 tonnát mikor tízen tekerik.
A roller történetével kapcsolatban Attila elmondta, hogy amolyan polgárpukkasztásnak szánta.
Három rollerből építettem, legalább ennyivel is kevesebb van az utcán. Külön két motorja van, elől hidraulikus tárcsafékkel szereltem fel, mert komolyabb szerkezet kellett, igencsak gyors az elektromos hokedlim
– említette mosolyogva Attzila, aki többféle rollerrel is kereskedik. Az egyik érdekesség a tereproller, aminek 30 centi átmérőjű a kereke. De nagyon kedvelt a nagykerekű roller, aminek elől rendes biciklikereke van, hátul pedig kisebb. Erre ülés is van felszerelve.
Ez már elektromos kerékpár kategóriának számít.
Attila megrendelésre is dolgozik, így az sem kizárt, hogy hamarosan épülhetnek újabb és újabb meghökkentő járművek, így, aki Szegeden a Szent István tér felé jár, akár bele is futhat egy-egy tesztkört futó elektromos csodába.
Írtunnk arról is, hogy Csongrádon barátjával a nyakában rollerezett egy tini, az iskolában kapták el őket és Siófok több részéből kitiltották a rollerezőket. Érdekesség, hogy párját ritkító házasításból készült trabicikli Székkutason.

