Ezt a gasztrokalandot több szempontból is kísérleti terepként kellett teljesíteni. Egyrészről eddig még csak csípős krémeket készítettem paprikából, másrészről most először próbáltam ki a vizes dunsztolást.
A történet egy szerencsés ajándékkal kezdődött: kaptunk egy biotermelőtől olyan kápiapaprikákat, amelyek már bőven megérettek a lecsókészítéshez, némelyikből ki is kellett vágni a barna részeket. Viszont maga a paprika mind húsában, mind pedig ízében fenséges élmény volt. Olyan vastag és édes volt a húsa, amit bármelyik kaliforniai rokon megirigyelhetne. A szerzemény egyik feléből lecsót főztem, ami el is nyerte tőlem az „Életem lecsója” díjat.
A másik, nagyjából két kiló csodapaprikából pedig kitaláltam, hogy készítek paprikakrémet (gondolkodtam az ajváron is, de nem volt már lehetőségem padlizsánt beszerezni). Kísérletként szerettem volna két üveg paprikát egyszerű, sós tartósítással is eltenni, aminek a receptjét némi kétkedéssel fogadtam, hiszen eddig csak a száraz dunsztos tartósítást alkalmaztam a lekvároknál, lecsónál, paradicsomszósznál.
Egy kilónyi adaghoz kell 25 deka só, amit a ledarált, turmixolt péppel kell összekeverni és mehet is megtisztított, csírátlanított üvegbe. Ez gyakorlatilag a házi Piros arany.
Ennél pedig jóval bonyolultabb a sült paprikakrém készítése és elrakása. Az igazi az lenne, ha a paprikákat parázs felett grillen vagy kemencében sütnénk meg, mert akkor kapna egy plusz füstös aromát is, de én most az egyszerűség kedvéért maradtam a sütőnél, amiben 220 fokon sültek a kápiák addig, míg meg nem jelentek rajtuk a fekete foltok.
Ezután követve anyukám iránymutatását, egy tálba tettem és lefedtem, amíg kihültek, így még könnyebben jön le a héja. A sült paprikákat megszabadítjuk a héjtól és a magoktól, majd gépi vagy kézi turmixgépbe helyezzük. Került még bele egy kevés olívaolaj, egy nagy gerezd fokhagyma és só ízlés szerint. Jómagam itt megálltam, de bátran lehet ízesíteni még további fűszerekkel.
A darálás után tiszta, fertőtlenített üvegekbe szedtem a krémet és kezdődhetett a nedves dunszt. A családi recept szerint a lábos aljába újságpapír kerül, hogy ne érje az üveget közvetlenül a hő sőt, még az üvegek köré is szoktak csavarni papírt, hogy még tovább tartsa a meleget, amikor felforr a víz. Én ez utóbbit elhagytam. Annyi hideg vizet öntünk a lábosba, hogy az üvegek háromnegyedéig érjen a színt. Közepes lángon kell felforralni vizet, majd takarékon tovább addig, míg az üvegek tartalma is forrás közelbe került, lehet látni, hogy gyöngyözik az üvegek szélén a krém. Ez nagyjából 30 perc körüli idő.
Majd ugyanúgy, mint a száraz dunsztolásnál, itt is jól le kell takarni az üvegeket: a lábosra konyharuhákat tettem és másnap, mikor már teljesen kihűlt, akkor lehet készre jelenteni a művet.
Amit már most el lehet mondani a kalandról, hogy a befőzéseim egyik legösszetettebb alkotása lett, de az ízélmény miatt megérte. Hat üveg krém készült a sültparikából, ami a téli, tavaszi főzések nagy kincse lehet, néhány kanálnyi őszi ízvarázs. Mehet pörköltalapba, szószokhoz, de pirítósra kenve is ízletes csemege.
Ha pedig már a befőzésben szereztünk némi rutint, akkor ne felejtsük el a paradicsomot sem, hiszen annak is tart még a szezonja: így főzhetjük be télire az ínyenc pizzaszószt. De bemutattuk cikkünkben a dunsztolást is lépésről lépésre.
