A Tápiógyörgye külterületén lévő terület a valamikori „erdélyi sóút” része volt, ahol betyárok leselkedtek az utazókra. A visszaemlékezések szerint az Erdélyből Budapestre tartó sókereskedők imája így hangzott: “Ha elhagyjuk ezt a környéket, vége a pokolnak!”. Így ragadt a tanyára a Pokoltanya elnevezés.
Léderer Bernát báró, a kúria és a vidék ura az aratások alkalmával nagy mulatságokat rendezett Pokoltanyán, de később elhagyta Magyarországot. A múlt század nyolcvanas éveiben a hajdan nyüzsgő, virágzó tanya elcsendesedett és pusztulásnak indult, 1991-ben azonban megérkezett Budapestről a Dóra család. Otthagyva a nyüzsgő városi életet, Pokoltanyát választották életterüknek. Állattartás, lovagoltatás, táboroztatás, vendégfogadás lett mindennapjaik része – köztük a teknősfarm felvirágoztatása.
Dóra Mariann, Maja éppen negyedszázada kapta édesanyjától első teknőseit – ajándékba. Az állatok azóta is a gazda gondoskodását élvezik, ám társaik száma évről-évre gyarapodik. Ma már 70-en élvezik Pokoltanya vizeit és környezetét, no meg a gazdasszony törődésének minden pillanatát.
Vettem is, kaptam is, örökbe is fogadtam – mondja Maja. – A számukra kialakított negyven négyzetméteres tavacskában és a kifutókban jól megfér egymással a 9 faj „képviselője”. Örömünkre már többször szaporodtak is! Ez a „folyamat” a tojásrakástól a kicsik „kibújásáig” elképesztően látványos időszak az életükben, de a mienkben is.
A tekik között található piros és sárgafülű ékszerteknős, Missisippi-tarajosteknős, fehérszájú iszapteki, hieroglifás ékszerteki, kínai lágyhéjú teki, aligátorteknős, görög teknős és mocsári teknős is. Utóbbit egy horgásztól kapták, aki pechére egy tóban fogta – hal helyett – az állatot. A teki csúnyán lenyelte a horgot, de megmentették az életét.
A népes kolónia ősztől tavaszig a kúria zöldséges pincéjében alussza téli álmát. Mivel azonban a hűvösebb évszakban is egyre több teknős érkezik az ország szinte minden részéből Pokoltanyára, ezek az állatok a meleg terráriumban töltik el a telet.
Ha bárkinek van olyan teknőse, amivel már nem tud, vagy nem akar foglalkozni, bízza ránk a tartását, mert jó helyre, és társak közé kerül – említi Maja. – Ha valaki a Pokoltanyát működtető egyesületünknek felajánlja éves adója egy százalékát, vagy az állatot leadva jelképes összeggel hozzájárul további tartásához, azt megköszönjük, de természetesen ez nem feltétel az örökbefogadáskor.
Ahogy megtudtuk: Pokoltanya mai gazdái, így a teknősfarm sosem és sehonnan sem kapott pályázati támogatást, azt önerőből hozták létre és tartják fenn. Lehet, hogy a betyárok szellemisége áll a kitartás és elhivatottság hátterében?
