Hétszilvafás városi gazdákat várnak Smaragdfalván

Farmgazdaságokat álmodtak meg olyan épített környezettel, ami a népi építészet hagyományait követi, és hangulatában a múlt század eleji tanyagazdaság hangulatát idézi.

Smaragdfalva Egerszalók határában 16 hektáros területen helyezkedik el a völgyet kettészelő patakkal és egy gyönyörű halastóval. Ebben az idilli környezetben szervezik az öko falugazdaságot.

Fotó: Facebook/Smaragdfalva

Fanó Magdolnának, a terület tulajdonosának vezetésével alakítottuk ki programjainkat, melyek – legyen szó felnőttről vagy gyerekről – mindegyike azon alapul, hogy a környezettel a lehető legnagyobb összhangban éljenek, dolgozzanak, alkossanak azok, akik bármilyen módon csatlakoznak Smaragdfalva mindennapjaihoz – mondta el érdeklődésünkre Pál Rudolf ötletgazda.

Fotó: Facebook/Smaragdfalva

Háztáji, ökotanya-farmgazdaság, állattenyésztő farmgazdaság, lovas és növénytermesztő farmgazdaság programot, kézműves manufaktúrák nyitott műhelyét, agroturisztikai lehetőséget, nomád wellnesst kínálnak, abban bízva, hogy ezekkel a lehetőségekkel felkeltik a vidéki életforma iránt érdeklődő magánszemélyek, családok, cégek és civil-szakmai szervezetek érdeklődését.

Hétszilvafás városi gazda programunkat olyan városi embereknek ajánljuk, akik elfoglaltsága nem teszi lehetővé a gazdálkodást, de agroturistaként szívesen belekóstolnának a vidék ízeibe – említette Pál Rudolf. – E program lehetőséget nyújt arra, hogy a városi gazdának személyes kötődése is legyen ehhez a csodálatos helyhez.

Fotó: Facebook/Smaragdfalva

A hétszilvafásoknak – akiknek hét darab szilvafájuk van a farmon – a gyümölcsfák terméséből aszalványt és szilvalekvárt készítenek a helyi feldolgozó manufaktúrában. Ha pedig a beleszerelmesednek a gazdálkodásba, tarthatnak Smaragdfalván saját jószágokat, amelyeket Smaragdfalva állattenyésztő majorjában bértartásban gondoznak akkor is, amikor a tulajdonos hét közben a városban dolgozik.

S hogy a munka mellett jusson idő kikapcsolódásra is, tavasztól őszig hét végi piknikeket, évszakokhoz kapcsolódó rendezvényeket, turisztikai programokat és gasztronómiai napokat is terveznek itt a völgyben, a természet lágy ölén.