1971-ben ezen a napon írták alá az iráni Ramsarban a Ramsari Egyezmény néven ismertté vált nemzetközi megállapodást a vizes élőhelyek, elsősorban az ott élő madárvilág védelméért.
Az egyre fokozódó emberi beavatkozás hatására a 20. század közepére olyan mértékben összezsugorodtak a vizes élőhelyek, hogy óhatatlanul szükségessé vált az ökoszisztémák hosszú távú megőrzését szolgáló nemzetközi szintű összefogás – írja a National Geographic.
Magyarország 1979-ben csatlakozott az egyezményhez, jelenleg 29 hazai helyszín tagja a listának.
Kis-Balaton (Fotó: MTI)
A 2016-os világnap központi témája:
Vizes élőhelyekkel a jövőnkért: fenntartható megélhetés.
A Magyar Természettudományi Múzeum központi rendezvényén tudományos előadások hangzanak el többek között a vizes élőhelyek jelentőségéről, a Tisza ukrajnai szakaszának élőhelyi sokszínűségéről és a barlangi vizek élővilágáról.
Mi az a vizes élőhely?
Az egyezmény alapján igen széles körű azon ökoszisztémák köre, amelyek vizes élőhelyeknek tekinthetők. Ebbe a fogalomkörbe tartozik többek között minden állandó vagy időszakos, sós vagy édesvízzel borított terület (pl. folyó, állóvíz, mocsár, láp), amelyek őshonos vagy veszélyeztetett fajoknak nyújtanak élőhelyet.
Velencei-tó (Fotó: MTI)
Továbbá azok, amelyek legalább 20 ezer vízimadarat, vagy egy vízimadár (al)faj 1 százalékát tartják el rendszeresen.
Fontos kritérium ezen kívül, hogy a fajok az adott biogeográfiai régióra jellemzőek vagy valamilyen szempontból egyediek legyenek. Az egyezmény hatálya nem csak a természetes, hanem a mesterséges vizes élőhelyekre (pl. halastavak) is kiterjed.
Magyarország ramsari helyszínei (a Wikipedia alapján):
Balaton – 1989. március 17., (59 800 hektár)
Baradla-barlangrendszer – 2001. augusztus 14. (2075 hektár)
Béda-Karapancsa – 1997. április 30., (1150 hektár)
Biharugrai halastavak – 1997. április 30., (2791 hektár)
Bodrogzug – 1989. március 17., (3781 hektár)
Borsodi-Mezőség – 2008. február 20., (17 932 hektár)
Csongrád-bokrosi Sós-tó – 2004. december 4., (770 hektár)
Dél-balatoni halastavak és berkek – 2011.december 31. (9510 hektár)[2]
Felső-Kiskunsági szikes puszták – 2006. szeptember 29., (13 632 hektár)
Felső-Kiskunsági szikes tavak – 1979. április 11., (6637 hektár)
Felső-Tisza – 2004. december 4., (22 310 hektár)
Fertő – 1989. március 17., (8432 hektár)
Gemenc – 1997. április 30., (16 873 hektár)
Hortobágy – 1979. április 11., (23 121 hektár)
Ipoly-völgy – 2001. augusztus 14., (2227 hektár)
Kardoskúti Fehér-tó – 1979. április 11., (492 hektár)
Kis-Balaton – 1979. április 11., (14 745 hektár)
Izsáki Kolon-tó – 1997. április 30., (2962 hektár)
Mártélyi Természetvédelmi Terület – 1979. április 11., (2232 hektár)
Montág-puszta – 2008. február 20., (2203 hektár)
Nyirkai-Hany – 2006. szeptember 29., (460 hektár)
Ócsa – 1989. március 17., (1078 hektár)
Pacsmagi halastórendszer – 1997. április 30., (485 hektár)
