Dübörög a falu, ahol most ingyen adják a telkeket

A névértéken egymillió forintos területeket építkezni vágyók kérhetik.
Kapcsolódó cikkek

Korábban írtunk arról, hogy a Vas megyei Zsédenyben egy forintért hajlandóak építési telket adni, hogy a Szombathely közelében fekvő, kétszáz lakosú falu elnéptelenedését megelőzzék.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hernádnémetiben azonban más a helyzet. A 3 ezer néhány száz lakosú, Miskolctól 15 kilométerre elterülő nagyközség dinamikusan fejlődik, itt szó sincs elnéptelenedésről – írja a boon.hu.

Van itt minden. A gyermekes családok számára gyerekház, családi napközi, bölcsőde, óvoda. A református két tanítási nyelvű általános iskolában az első osztálytól kezdve minden gyerek számára biztosítják az angol nyelv oktatását, a művészeti és informatikai képzés mellett a diákok térítésmentesen megtanulhatnak úszni az intézmény saját tanmedencéjében.

Az idősek számára szociális étkeztetést, házi segítségnyújtást, valamint nappali ellátást is biztosítunk – említette a lapnak dr. Orosz Zsolt polgármester. – Nálunk két-két felnőtt háziorvos és védőnő, gyermek- és fogorvos látja el a lakosságot, továbbá állatorvosaink rendelőt működtetnek a településen.

Közösségi programokban, szabadidős lehetőségekben sincs hiány Hernádnémetiben. Az uszoda, a szauna, a műfüves pálya, a tornaterem, a futópálya kielégíti a mozgásra vágyók igényeit, a kulturális programok – köztük a már hagyományosan itt rendezett Borsodi Vágta – szintén jól szolgálja a kikapcsolódást.

– Azokat a párokat várjuk, akik a megyeszékhely közelségében egy élhető településen akarnak lakni – mondta a polgármester. – Őket hívjuk Hernádnémetibe, és adunk számukra ingyen építési telket.

Természetesen rendje van az építési telkek elosztásának.

A feltételek

A letelepedési támogatás azon Hernádnémeti településen letelepedni szándékozó házaspárok, élettársi kapcsolatban élők, illetőleg gyermeket egyedül nevelő szülők egyszeri, természetben nyújtott önkormányzati támogatása, akik érettségivel rendelkeznek, büntetlen előéletűek, és a településen önmaguk számára új lakóházat kívánnak építeni vagy építtetni. További feltételek itt olvashatók.