Virágzó vidékünk

Juhtenyésztő, sajtkészítő és füvesember kapta 2016 termelői díját

Az érintetlen természeti környezet is hozzájárul a minőséghez.

A hétfői Volkswagen-Dining Guide Év Étterme díjátadó gálán nem csupán az Év Étterme elismeréseket adták át, hanem az Év Termelője Díjat is kiosztották. A Magyar Konyha szerkesztősége által odaítélt elismerést 2016-ban Balogh Nagy Erzsébet keleméri juhtenyésztő, a Keleméri Báránykák tulajdonosa, Sándor Tamás kézműves sajtkészítő, a tradicionális hegyvidéki sajtokat előállító mónosbéli Bükki Sajt képviselője és Szabó György, a bükki füvesember, a Györgytea alapítója kapta.

Balogh Nagy Erzsébet, Keleméri Báránykák

Vállalkozásuk, a Keleméri Báránykák Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Kelemér Széki puszta tanyán található. A díjazott a Bábolnai Állami Gazdaság egyik telepét kapta nászajándékba férjétől 2009-ben. Az Ile de France juhok a legnagyobb megelégedéssel élik mindennapjaikat, az Aggteleki-karszt nyúlványához tartozó keleméri dombok között 550 hektáron, ahol szabadon legelésznek.

Fotó: Facebook/Keleméri Báránykák - középen Balogh Nagy Erzsébet
Fotó: Facebook/Keleméri Báránykák – középen Balogh Nagy Erzsébet

Az állatok bio takarmányokat fogyasztanak, innen a vágóhídi vágás után kerülnek Magyarország legjobb éttermeibe és bármely magyar ember konyhájába.

Sándor Tamás, Bükki Sajt Manufaktúra

A 2005-ben alapított sajtkészítő vállalkozás célja a régi idők sajtkultúrájának folytatása, minőségi természetes termékek előállítása, amellyel gazdagítják a magyar gasztronómiát és étkezési szokásainkat. A családi vállalkozás a Bükk-hegységben, Mónosbélben található.

Fotó: Facebook/Bükki Sajt
Fotó: Facebook/Bükki Sajt

A tulajdonosok a manufaktúra létrejöttét megelőzően hosszú évekig dolgoztak Európa több országában a gasztronómia és élelmiszeripari területen. A hegyvidéki sajtmanufaktúrában saját termelésű kecsketejből és az üzemhez tartozó hegyvidéki magyartarka tehéntejből készítik sajtjaikat.

Szabó György, Györgytea

Él valahol a Bükk rejtekében egy varázslatos, öreg füvesember, aki úgy ismeri a gyógynövényeket, mint ahogy ma már kevesen. Gyerekkora óta járja az erdőket, gyűjti a gyógyító növényeket, melyek készségesen feltárják neki titkukat.

Fotó: Facebook/Szabó Gyuri bácsi
Fotó: Facebook/Szabó Gyuri bácsi

Gyuri bácsi, a Györgytea atyja nagymamájától, a mindentudó javasasszonyától tanulta, melyik növény mire való. Több mint 150 féle gyógynövényt ismer és alkalmaz. Gyógyteái számtalan bajra, nyavalyára adnak enyhülést. A természettel és a gyógynövényekkel kapcsolatos több évtizedes tudását szívesen megosztja másokkal is.

Csak érdekességként: 2015-ben Baumgartner Zsolt mangalica-sonkájáért, Csóll Péter a Stühmer Csokoládéért, Szomor Dezső pedig szürkemarha-szalámijáért kapta meg az Év Termelője Díjat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik