Virágzó vidékünk

Szívvel-lélekkel, apró csodákkal és összefogással építkezik Salgótarján

Salgótarjánban a szorgos kezek és a sok virág által szív formálódott a város központjában, majd esti túra várta az érdeklődőket a Föld napján.

Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot? Így hangzik a Föld napja mozgalom egyik jelmondata, ezért április 22-én egyre többen érzik úgy, hogy legalább a Föld napján tesznek valamit környezetükért, a természet megóvásáért.

st6

Salgótarjánban a szó szoros értelmében kisakkozták, és szintén a szó szoros értelmében megdobbantották a város szívét. A „Sakkozzuk ki!” nevű akciócsoport civilekkel karöltve a város központjában, a Fő téren szervezett látványos megmozdulást: cserepes virágokból formáztak szívet, ezzel üzenve, hogy Földünk milyen csodás, és szépségei által is vigyázni kell rá.

st2

A civilek akciójához Salgótarján szinte minden kertészete és virágboltja csatlakozott: az általuk felajánlott virágok adták a látványosság javát, de felhívásuk alapján sok-sok városlakó érkezett egy-egy cserép virággal, hogy részese legyen a nógrádi megyeszékhelyen első alkalommal megrendezett „szívdobbanásnak”.

st3

Föld napja

1970-ben Észak-Amerikában indult útjára a kezdeményezés: azóta április 22-én olyan eseményeket rendeznek világszerte, melyekkel felhívják a figyelmet a Föld természeti környezetének megóvására. Magyarország 1990-ben csatlakozott a Föld napja mozgalomhoz. Ezt a napot 2009-ben az ENSZ a „Földanya Nemzetközi Napjá”-vá nyilvánította.

st5

st4

Fotók: Gyurkó Péter

Esti – éjszakai túra

Novohrad-Nógrád Geopark egy esti programot szervezett, ami a salgóbányai Geocsodák Házától indult. A túrát Drexler Szilárd vezette, a célállomás a Medves-Fennsík volt. Akik bevállalták a szép utat, azok nem csupán a salgói várat és a lenyugvó napot láthatták, hanem a teliholdat is. Medvebrummogásról nem szóltak a hírek, de bagoly huhogást hallhattak néhányan azok közül, akik részt vettek a Föld napi sétán.

13055852_586464898177827_1989638506579867339_o
Fotó: Drexler Szilárd

13086700_586464868177830_7254129835748609654_o

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik