Bámulatos közösségi akciókkal színesedik Salgótarján

Kiszínezték a Salgótarjáni Általános Iskola Székhelyintézményének, korábbi nevén a Gagarin Általános Iskola fehér falait.

A salgótarjáni Sakkozzuk ki! Akciócsoport a Let’s Colour Magyarország pályázatán megnyerte a közönségszavazást, ezzel pedig a szakmai támogatást és az alapanyagot is a munkához. -írja a 3100.hu

Az önkéntesek segítségével tegnap megvalósított festési akcióról Kelemen Tímea, az akciócsoport egyik tagjai így nyilatkozott a helyi rádiónak:

Nagyon megdöbbentő volt, amikor reggel megérkeztünk az iskolába, mert hatalmas, várakozásainkat felülmúló nyüzsgés fogadott minket az aulában. Pedagógusok, szülők, önkéntes fiatalok jöttek segíteni Salgótarjánból, de például még egy kedves nyugdíjas párral is találkoztunk, akik unokájuk miatt jöttek el festeni most ide erre a közösségi napra. Mindenki kapott egy vödröt, egy ecsetet, kiválasztotta a saját színét, megkapta a festéket a Let’s Colour csapatától, odaállították a felülethez, amit éppen ki kell festeni – megközelítőleg nyolcszáz négyzetméter az a felület, amit itt a mai nap során kifestettünk.

Talán a program előtt senki nem gondolta volna, hogy az iskolaszépítést  sokan érezték magukénak és segítettek a munkában. A megvalósításban 150 önkéntes vett részt, ami a Let’s Colour Magyarország csapata szerint is egyértelműen az élmezőnybe helyezi Salgótarjánt.

A vidám színekkel tényleg fiatalos lett az iskola belső tere, ahová valóban jó érzés lesz betérni a szeptemberi iskolakezdéskor.

Ilyen volt a nap kezdetén

 

A közösség erejével ilyen lett 

A megálmodók, a “Sakkozzuk ki”  és a “Lets Colour Magyarország csapata” 

A városban már nem először mutatkozik meg a város szépítésével  kapcsolatos közösségi összefogás. Áprilisban “Föld napi” virágszívet készítettek, melyet nemrégiben egy ismételten fantasztikus ötlet megvalósítása követett.

Újabb jóság Salgótarjánban a padfestés is

A Speak Smart Salgótarján csoport fiataljai tették szebbé a város központjában lévő Kálváriára vezető utak padjait. A csipet-csapatnak volt gerillakciójuk, amikor virágokkal majd fényfestéssel díszítették a város köztereit. Most igazi ecsetet ragadtak és padokat renováltak, melyeknek fantázianevet is adtak.

 

Fotó: facebook