7 jelölt az év fürdője 2016 címre – Te melyiket választanád?

A szavazatok száma hamarosan elérheti a 100 ezret.

Az év fürdője, a legnagyobb hazai fürdőverseny keretében három kategóriában augusztus végéig keresik Magyarország legjobb fürdőit és strandjait. Szavazni az év fürdője 2016, Az év feltörekvő fürdője 2016 és A helyiek kedvenc fürdője 2016 kategóriában lehet.

A szavazást szervező termalfurdo.hu szerint azevfurdoje.hu oldalra érkező szavazatok alapján a következő hét fürdő – a teljesség igénye és sorrendiség nélkül – rengeteg fürdőző bizalmát elnyerte. De vajon közülük lesz-e a befutó?

Harkányi Gyógy- és Strandfürdő – most fiatalosabban

A harkányi kénes víz gyógyító erejét jól ismerik a mozgásszervi vagy reumatikus panaszoktól szenvedők. A harkányi fürdő neve azonban ma már a gyógyulni vágyók mellett a pörgős, bulizós strandolást kedvelők kedvencei közé is bekerülhet, hiszen néhány hete nyílt meg a fürdő vadonatúj csúszdaparkja, ahol hétféle csúszdát próbálhatnak ki a kalandvágyók.

Egri Termál- és Török Fürdő – hamam csodája

A belvárostól néhány percre található fedett-nyitott élménysziget, az Egri Termálfürdő Magyarország egyik legszebb fürdőhelye, ligetes környezetben várja a gyógyulni, sportolni és szórakozni vágyókat. A csodálatosan felújított fürdőkomplexum része a nevezetes Török Fürdő a török hódoltság óta fogadja a vendégeket, ma már 6 medencével, magas színvonalú wellness- és gyógyászati szolgáltatással áll az érkezők rendelkezésére, akik akár „kezdőként” is kipróbálhatják a török fürdőkultúra legismertebb hagyományát, a testi-lelki tisztulásra használt hamamot is.

Hagymatikum – zseniális építészeti alkotás Makón

A Makovecz Imre Kossuth-díjas építész tervei alapján készült, Európában egyedülálló, organikus épület és a hozzá tartozó fürdőkomplexum Makó büszkesége. A Hagymatikum megépítésével a kivételes gyógyító erő hasonlóan kivételes környezetbe került. A Kaland medence névre keresztelt élménymedence már-már templomszerű hatást kelt, de van egyebek között barlang és sakk medence is a fürdőben.

Orfű Aquapark – a baranyai dombok között megbúvó csoda

Az Orfűi-tavak vidéke, az őket körülölelő dombok és erdők, csodálatos növény- és állatvilág Baranya egyik legszebb településévé teszi a Pécstől alig 20 kilométerre található községet. Az óriási zöld területen fekvő fürdőben több medence, rengetegféle csúszda, masszázs és pezsgőfürdő várja a vendégeket.

Salvus víz és 136 méteres csúszda Bükkszéken

Fotó: MTI – Komka Péter

Az eldugott bükki településen élvezhető hazánk egyik legnépszerűbb gyógyvize a Salvus, amely összetételét tekintve a világon egyedülálló, igen magas összes oldott anyag tartalmú gyógyvíz. Azt mondják, aki egyszer megérezte a 39 Celsius-fokos víz jótékony hatását, a falu különös atmoszféráját, biztos, hogy visszavágyik, hogy újra felkeresse azt. A komplexumban minden korosztály megtalálja a számítását, hiszen a gyógymedencék mellett úszó-, élmény- és gyerekmedence is várja a látogatókat, akik a bükkszékfürdői csúszdaparkban kipróbálhatják Közép-Európa egyik leghosszabb, 136 méteres csúszdáját is.

Mészkőbarlang Miskolctapolcán

A miskolctapolcai barlangfürdő az egyik legkülönlegesebb fürdőhelyszín Magyarországon. Egy hely, ahol a tekervényes barlangi járatok felfedezéséhez elég csupán egy fürdőruha. A kalandos búvóhelyeket rejtő fürdő útjait járva találunk fény- és hangterápiás fürdőt, de csábító a masszírozó zuhatag és pihentető medence is.

Orosháza-Gyopárosfürdő, ahol senki sem unatkozik

A Gyopárosfürdő Gyógy-, Park- és Élményfürdő a szabadtéri strandolás minden élményét biztosítja a fürdővendégek számára. Nincs olyan korosztály, amely ne találná meg a számítását a gyönyörűen gondozott, mintegy húszhektáros parkerdőben elterülő strandon. A tavon csónakázni és vízibiciklizni lehet, a fiataloknak az 50 méteres úszómedence, a legkisebbeknek pedig a gyermek-élménymedence szerez örömteli órákat.