Virágzó vidékünk

Ősi nemesi kastély a természet kincseinek ölelésében

A fák alatt kora tavasszal az ország legnagyobb állományú téltemetője virágzik.

A napokban megnyitották a látogatók előtt az 560 millió forint európai uniós pályázati forrásból felújított cégénydányádi Kölcsey-Kende kastélyt.

Homlokzat Kölcsey-idézettel

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Cégénydányádi Kastélypark Természetvédelmi Területen álló, 1833-ban klasszicista stílusú műemlék kétszintes és különleges kialakítású. A többszárnyú kastélyt az egykori Szente-Mágócs nemzetségből származó, az egymással rokon Kölcsey- és Kende-család egyik tagja, Kende Zsigmond építtette a Szamos partjára. Az épület angol parkra néző homlokzatát az ősi família legnevezetesebb tagjának, Kölcsey Ferencnek, a Himnusz költőjének verssorai ékesítik, amelyeket 183 évvel ezelőtt írt rokona kérésére. Kölcseyt és Kende Zsigmondot nemcsak rokoni, hanem közéleti és politikusi szálak is összekötötték az 1800-as években, mert a költő országgyűlési követ, míg a földbirtokos vármegyeházi hivatalnok volt.

A Kende- és Kölcsey-család felújított cégénydányádi kas

Az 1900-as évek elejéről fennmaradt leírások alapján, a műemlékvédelmi követelményeknek megfelelően felújított épületet a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága múzeumként, turisztikai bemutatóhelyként működteti a jövőben.

Igényes kiállítási feltételeket alakítottak ki a kastély négy termében, ahol az épület és a hozzá tartozó, ugyancsak védett 14 hektáros angol park múltját irodalmi, történelmi és természetrajzi feldolgozásban mutatják be a látogatóknak.

A Kende- és Kölcsey-család felújított cégénydányádi kas

Egy további állandó kiállítás a Kölcsey- és Kende-család történetét mutatja be, egy másik pedig a vidéki nemesség és kisnemesség, illetve a parasztság hétköznapi, valamint ünnepi táplálkozási szokásainak, étkezési kultúrájának, egykori konyhai berendezéseinek állít emléket.

Ökoturisztikai attrakció

Emellett ökoturisztikai attrakcióként tárlatok foglalkoznak a természetvédelem témakörével, a természet kincseinek bemutatásával. Így az épületet övező angol park fennmaradt ritkaságszámba menő fáival, bokraival és növényeivel is megismertetik a látogatókat. A parkban látható például óriás platán, tulipán-, liliom- és páfrányfa, vérbükk, vörös tölgy, szelídgesztenye, törökmogyoró, virginiai borókafenyő, kaukázusi szárnyas dió, jázmin és fürtös bodza is. A fák alatt kora tavasszal pedig az ország legnagyobb állományú téltemetője virágzik.

A Kende- és Kölcsey-család felújított cégénydányádi kasA fás területen ritka madarak is fészkelnek, így holló, csóka, erdei fülesbagoly, fekete harkály és négy fakopáncsfaj, köztük a balkáni – írta az MTI.

Fotók: MTI – Balázs Attila

Olvasói sztorik