Gyógyhely lett a mátraderecskei gyógygázfürdő

A mintegy ezer méter mélységből feltörő gyógyhatású gáz sok betegség kezelésében hatásos.
Kapcsolódó cikkek

A jó hírt a település Facebook-oldalán közölték a hivatalos dokumentummal együtt. Ennek értelmében Mátraderecske Mofetta Gyógyhely elnevezést használhatják a ma már nemzetközi hírű szárazfürdő környékén.

A Heves megyei falu különlegessége az a Magyarországon egyedülálló természeti jelenség, amelyet a szaknyelv „mofettá”-nak, vagy „szárazfürdő”-nek nevez.

2012. augusztus 1-jétől a társadalombiztosítás támogatja a mofetta-, vagyis a szén-dioxidos szárazfürdõ-kezelést, amely Magyarország egyetlen gyógygázfürdőjében, Mátraderecskén érhető el. A mellékhatások nélkül gyógyító gáz elsősorban a magas vérnyomással, illetve az érszűkületi problémákkal küzdő betegeknek nyújt segítséget. Fotó: MTI – Komka Péter

Őserő a föld mélyéből

A mintegy 1000 m mélységből feltörő nagy szén-dioxid tartalmú gyógyhatású gáz, a benne szintén gyógykoncentrációban fellelhető radontartalommal különlegesen hatásos elsősorban a verőérbetegségekben – különböző eredetű és súlyosságú alsó végtagi érszűkületek –, cukorbetegség érszövődményei, magas vérnyomás, különféle reumatikus betegségek, súlyos érrendszeri érintettséggel járó autoimmun betegségek, köszvény, csontritkulás, egyes nőgyógyászati betegségek, meddőségi és impotencia problémák, vegetatív idegrendszeri eredetű belgyógyászati panaszok kezelésében.

Az elvégzett vizsgálatok alapján az Egészségügyi Minisztérium Országos Gyógyhelyi és Gyógyfürdőügyi Főigazgatósága a természetes módon feláramló és gyógyászati célra foglalt széndioxid gázforrás gázát 1999-ben gyógygázzá, a gyógyászati központot 2006-ban gyógygázfürdő intézménnyé minősítette.

A gyógyhely elnevezést 2017. március 10-én kelt levelében engedélyezte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Országos Tisztifőorvosi Hivatala.

Kiemelt fotó: MTI – Komka Péter