Fészket épített a természetvédelmi őr a hazatérő gólyapárnak Szegeden

Az évek során olyan méretűre és súlyúra nőtt egy villanyoszlopra rakott gólyafészek Szegeden, hogy az áramszolgáltató veszélyesnek ítélte, ha ott marad. Nem volt mit tenni, a helyi természetvédelmi őrnek kellett újat építeni, mielőtt visszaérkezik Afrikából a gólyapár - számolt be róla a Kiskunsági Nemzeti Park.

Szegeden, a Vadkerti téren álló villanyoszlopra rakott gólyafészek duzzadt az évek során több mázsásra. Félő volt, hogy ezt a súlyt már nem bírja el az oszlop, illetve ha később ledől a fészek, akkor a fészekalj is elpusztulhat.

Az ügyben gyors megoldás született. Bakacsi Gábor, helyi természetvédelmi őr épített egy új fészket, bízva abban, hogy bár nem éppen gyakorlott a témában, mégis megfelelőnek tartják majd a gólyák ahhoz, hogy némi csinosítás után családot alapítsanak benne.

Fotó: Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság

Az áramszolgáltató darus kocsijával a múlt héten leemelték a „túlsúlyos” régi fészket és helyére tették az újat. A fészek tulajdonosai pár nap múlva meg is érkeztek telelőhelyükről, és talán először furcsállották, hogy nem egészen így nézett ki tavaly az otthonuk, de mindenesetre elfogadták az emberkéz alkotta, fészeknek látszó tárgyat.

Hurrá! Az a nap sem virradt meg hiába. A kiscserkészi jó cselekedet, amiért érdemes ezt a zöld mundért viselni nap, mint nap

– összegezte Bakacsi Gábor a fészeképítési kalandot.

Fotó: Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság