Szépen cseperedik a fióka a bekamerázott sasfészekben

Április 3-án kelt ki a tojásból, szülei kincsként vigyáznak rá.
Kapcsolódó cikkek

A Duna-Dráva Nemzeti Park egyik zászlós faja a fokozottan védett rétisas. Az igazgatóság ezért döntött úgy, hogy a szépségében, nemességében az emberek szívéhez közel álló, ritkasága és óvatossága miatt még a szakemberek számára is nehezen kutatható fajt, hazánk legnagyobb ragadozó madarát, a rétisast egy dél-dunántúli fészekben mutatja be az interneten keresztül a nagyvilágnak. Az élő webkamerát 2016. februárjában szerelték fel.

A kamerák segítségével betekintést nyerhetünk e ritka, méltóságteljes ragadozómadár-család mindennapjaiba, a fészeképítéstől a tojásrakáson és a költésen át a fiókák felneveléséig.

Amit a rétisasról tudni érdemes

A faj magyarországi állománya mintegy 300 párra tehető, ebből a DDNPI működési területét jelentő Baranya, Tolna és Somogy megyékben hozzávetőlegesen 150 pár költ. E ragadozók a legkorábban költő magyarországi madarak közé tartoznak: a párok zöme február második felében már lerakja a tojásait, előtte pedig február első időszakában már – a közvetítés követői számára is észrevehető módon – megsűrűsödnek a madarak fészek körüli látogatásai. Elsősorban a tojó ül a tojásokon, a fiókák negyven nap alatt kelnek ki, és két és fél hónap múlva repülnek ki a fészekből.

A tavalyi közvetítéseken látott rétisas-pár hím egyede tavaly májusban szándékos mérgezés következtében elpusztult. A tojó egy fiatal hímmel állt össze, így a párváltás után a szakemberek rizikósnak ítélték meg a költést. Az új szerelem azonban meghozta gyümölcsét.

A fészekbe két tojást raktak, közülük az egyikből 2017. április 3-án kikelt a fióka, a szépen cseperedik, egyre elevenebb. A másik tojás – csakúgy mint tavaly – vélhetően terméketlen, abból nem kel ki fióka.

Gyakorlatilag kora reggeltől sötétedésig jön-megy a páros. A tojó sokat tartózkodik a fészekben, melegíti kicsijét. Csak türelem kell a „pillanathoz”. Az élő közvetítést

 IDE KATTINTVA

nézheted meg.