Szóljon a május az erdélyi csodákról!

Gondolatébresztőnek szánják a listát.
Kapcsolódó cikkek

Erdély 7 csodája címmel új kezdeményezést indított május elején a Transindex internetes portál és a goTransylvania applikációt fejlesztő Lynx Solutions. A kezdeményezés során 34 jelöltből választanak ki a szavazók hét erdélyi csodát – helyszínt, hagyományt, műemléket, épületet. De a hangsúly nem is a hét kiválasztotton van, hanem a jelölteken: azok népszerűsítésén, bemutatásán.

Fotó: Kiss Zsolt

A kezdeményezők célja nem egy verseny kiélezése, hanem az értékek érdek nélküli bemutatása. Az, hogy felhívják a figyelmet Erdély csodáira, ezért igyekeznek minőségi környezetet és felületet biztosítani arra, hogy akár az itt lakók, akár az idelátogatók hiteles képet kapjanak azokról a szépségekről, amikről sok fáma szól, de amelyek mégsem kaphatnak helyet az országos imázsban.

Fotó: Wikimedia Commons

Az Erdély 7 csodája kezdeményezés által szeretnék széles körben felhívni a figyelmet az erdélyi tájakra, szokásokra, művészetre, a történelemre és az épített örökségre.

A 34 csoda listáját, amelyet szakértők és szakmai szervezetek, közéleti személyiségek (Gyarmati Zsolt, Keszeg Vilmos, Hartel Tibor, Kisgyörgy Zoltán, Szabó Róbert Csaba, Ungvári-Zrínyi Imre, az Erdélyi Kárpát Egyesület, a Milvus Csoport, az Élő Erdély Egyesület, a Zöld Székelyföld Egyesület, a PONT Csoport) ajánlásai alapján állítottak össze, elsősorban gondolatébresztőnek szánják.

Fotó: ezerdely.hu

Tisztában vagyunk vele, hogy ez a lista korántsem teljes, számos nyilvánvaló és kevésbé nyilvánvaló, ám ugyanannyira fantasztikus csoda nem került most be a válogatásba (hiszen minden általunk felkért személy és szervezet a számára legkedvesebb csodákat javasolta), ezért előre is elnézést kérünk. Ugyanakkor mi ebben elsősorban egy lehetőséget látunk a kezdeményezés folytatására és bővítésére, hiszen bőven vannak még csodáink, amik megérdemlik, hogy bemutassuk őket – írják az Erdély 7 csodája honlapján.

A verseny a kezdeményezés honlapján, illetve Android és iOS készülékeken futó mobilapplikáción (a goTransylvania útikalauz alkalmazás keretében) zajlik. A közönségnek regisztráció után heti hét szavazata lesz, egészen május 28-ig, amikor lezárul a szavazás.

Kiemelt kép: Gáspár János fotója

Ezek is érdekelhetnek: