Ember méretű harcsát fogtak Gyöngyösön

A két fiatalember eddigi legnagyobb fogása volt.
Kapcsolódó cikkek

Élete legnagyobb fogásának örül Kucsák László és horgásztársa Lehoczky Gábor, akiknek a 98 kg-s és közel 2,5 méter hosszú harcsát 1,5 órás fárasztás után sikerült a partra húzniuk a gyöngyösi Deli-tónál – tudósított a Gyöngyösi Televízió.

Elmentünk a tó hátsó részére ott ahol kicsit kisebb a víz. Az ellenőrök a segítségünkre voltak, hogy melyik vízrészt válasszuk, és több sikertelen kapás után fogtunk egy süllőt, aztán sikerült a nagy harcsát megakasztani, ami eleinte reménytelennek tűnt, mert egy 2 méter 40-es bottal egy egész kicsi, 7 centis gumihallal sikerült megakasztani

– emlékezett a nagy kalandra a két budapesti sporthorgász.

A partra húzott nagy fogás nem csak a horgászoknak volt rekord. Korábban ekkora halat nem fogott még más a gyöngyösi Deli-tóból. A hal a mérlegelés után természetesen visszanyerte szabadságát.

Magyar horgász fogta a világ negyedik legnagyobb harcsáját
Olyan nagy volt a hal, hogy a 130 kilóig használható mérleg a felső értéknél kiakadt.