Magyarország legtitokzatosabb madara a lappantyú

Kevés különlegesebb, titokzatosabb madárcsoport létezik a világon a mintegy 70 fajt számláló lappantyúkénál, ezért nagyon szerencsések vagyunk, hogy Magyarországon is él egy képviselőjük.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) korábbi cikke szerint a lappantyúk különlegességének – és kutathatóságuk nehézségének – elsődleges oka, hogy az emberhez képest fordított bioritmusúak, éjszaka aktívak, ezért ritkán találkozhatunk velük.

A legelképesztőbb képességük, hogy az éjszaka sötétjében repülve vadásznak rovarokra, amihez számunkra elképzelhetetlen látásra és reflexekre van szükségük. Ezt az életmódhoz az állatvilágban a fej méretéhez képest arányaiban az egyik legnagyobb szem segíti, mely nappal könnyen az álcázásuk csődjét jelenthetnék, ezért még a szemhéjuk is terepszínű.

Mégis, az éjszakai repülőrovar-vadász életmódjuk talán legkülönösebb testi velejárója az állatvilág egyik arányában legnagyobb méretű és legnagyobbra nyitható szája – a fejük szó szerint kettényílik , ami a több centiméteres száj körüli sörteszőrökkel együtt kávéscsészényi rovarcsapdaként működik a repülve vadászó madár elején.

A rövid felső csőrkávából – további különlegességként – egy-egy kis csőként nyúlnak ki az orrnyílások, melyek a legtöbb madárnál csak hasítékok a csőrben.

A lappantyú április második felében érkezik vissza költőhelyére, és augusztus végén, szeptemberben vonul el. Hosszú távú vonuló, a telet Afrikában, a Szaharától délre tölti. Laza csapatokban vagy magányosan, éjjel vonul, mely során akár a településeken is feltűnhet.

Korábban elsősorban a nyaras-borókás területeken, valamint a dombvidéki területek és felhagyott gyümölcsösök madara volt, ma már azonban az alföldi telepített fekete fenyvesekben is szép számmal költ. Territoriális madár, a hímek furcsa, monoton kattogó hanggal jelzik revírjüket. Nászidőszakban a hímek szárnyukat testük alatt és felett összecsapva tapsolnak.

Meglehetősen területhű faj, sokszor az előző évi költőhelyétől néhány méterre fészkel. Két tojását a földre rakja, fiókái fészeklakók. Évente egyszer vagy kétszer költ. A földön lévő fészket könnyen kifoszthatják a vaddisznók és az olyan éjszakai ragadozók, mint a róka, a borz és más menyétfélék.

Eredeti élőhelyének beszűkülése, feldarabolódása, valamint a fekete fenyvesek letermelése komoly problémát jelenthet számára a közeljövőben.

Kiemelt kép: Europress/AFP/Biosphoto/Régis Cavignaux