Elsősorban öntözőrendszernek épült a szocializmusban, aztán talán még maguk a mérnökök is meghökkentek, hogy véletlenül, milyen csodát alkottak. Kezdetben a neve sem volt túl romantikus: Kiskörei Víztározó. Hangulatának jobban megfelelő nevet csak később kapott Magyarország második legnagyobb tava, a Tisza-tó – hangzott el az M1 Itthon vagy! magazinműsorában.
Magyarország második legnagyobb tava 45 évvel ezelőtt született. A víz elöntötte a szántókat, legelőket, a magaslatokból szigetek lettek. Ahol korábban erdők voltak, ott a mai napig látszanak a kivágott fák tuskói. A természet pedig lecsapott a területre, és pillanatok alatt benépesítette azt.
A 127 négyzetkilométeres terület gyakorlatilag most egy ökológiai központ. A Tisza-tó egy örökké változó és örökké együtt mozgó egysége a természetnek. A növények hol megszállnak területeket, hol elpusztulnak, a part hol feltöltődik, hol elmosódik
– mondta Kücsön Gyula, a Sarudi Élményfalu munkatársa.
A Tisza-tó minden négyzetméterén lüktet az élet. Különleges növények, rovarok, halak, madarak élnek itt paradicsomi bőségben. Mindössze néhány évtized alatt olyan egyedülálló ökoszisztéma jött létre a Tisza-tónál, hogy a terület felkerült az ENSZ által létrehozott, a kiemelkedő értékek megóvásárért tevékenykedő szervezet, az UNESCO világörökségi listájára is. A dolog iróniája, hogy a Tisza-tó tervezőinek ilyen szándékai nem is voltak.
A vízlépcsőt a 60-as évek közepén tervezték, majd 1967-ben kezdődött meg az építkezés. A kiemelt nagy beruházást akkor a kiskörei vízlépcső és öntözőrendszerének létesítésének nevezték. A második szempont volt a hajózás biztosítása a kiskörei vízlépcső fölötti 120 kilométeres folyószakaszon, ugyanakkor a víznek a helyzeti energiáját kihasználva gondoltak a villamosenergia-termelésre. Így jött létre egy négyturbinás erőműegység, ami körülbelül egy Szolnok nagyságú város lakosságának összfogyasztását biztosítja
– emlékezett Fejes Lőrinc, a kiskörei vízlépcső szakaszmérnöke.
A Tisza-tó és a Tisza folyó között ma egy leleményes vízi út, az úgynevezett hallépcső gondoskodik arról, hogy az uszonyosok zavartalanul közlekedhessenek a folyó, illetve az állóvíz között. Közel másfél kilométeres szakaszon apró kis vízeséseken keresztül haladhatnak.
A csatornát már nem használják közlekedésre, a különleges fajok háborítatlanul élhetnek itt. Az ártéri út egy darabig pontosan mellette vezet, majd sűrű erdőben találhatjuk magunkat vörös és fekete nyárfák sora között. A kevésbé buja helyeken kilátóból szemlélhetők a Tisza-tó mesebeli részei: a Borzanat, a Porong vagy a Gaznyilas.
Forrás: hirado.hu – Kiemelt kép: MTI/H. Szabó Sándor
