A szigetközi hullámtéri mellékág-rendszerben, az 1995. májusa óta működő hullámtéri vízpótlórendszer részeként üzemel az úgynevezett Denkpáli ágvéglezárás és annak részeként a Denkpáli hallépcső. Utóbbi Magyarországon az első és eddig egyetlen természetes jellegű hallépcső, mely 1998-ban készült el.
Mint közismert, 1992-ben a bősi vízlépcső üzembe helyezésével a Duna vízhozamának csaknem 80 %-át az erőmű üzem vízcsatornájába terelték, ezért a közel 50 kilométer hosszú szigetközi folyószakasz négyötöd részén megszűnt a főág és a mellékágak közvetlen kapcsolata. A dunakiliti fenékküszöb építésével megvalósított hullámtéri vízpótlás eredményeként 1995-től újra biztosítottá vált a mellékágak teljes vízellátása.
A Denkpáli hallépcső alapvetően két eltérő kialakítású szakaszból áll. A felvízi csatlakozást úgynevezett réselt halátjáró biztosítja, amelyhez természetközeli módon kiképzett, három pihenőtóval megszakított megkerülő meder csatlakozik. A felvízi csatlakozás kialakítását az indokolta elsősorban, hogy a szigetközi hullámtéri vízpótlás mértékét – a különböző szakterületek képviselői által összeállított üzemrend szerint – a Duna mindenkori vízhozama alapján szabályozzák. Ennek megfelelően a hallépcső üzemi felvízszintje is mintegy 150 centiméteres tartományban ingadozik.
A Duna 1832.5 folyamkilométer szelvényének magasságában, a Cikolai-ágrendszer alsó torkolatánál található Denkpáli hallépcső létrehozását a folyó főága és a 4 méterrel magasabb vízszintű hullámtéri mellékágrendszer közötti halvándorlás korlátozottsága indokolta, így ez a vízi élőlények vándorlásának a lehetőségeit javítja a Duna főmedre és a szigetközi hullámtéri vízpótló-rendszer között.Az 1998-ban megkezdett vizsgálatok 32 halfaj előfordulását igazolták a létesítmény csatornájában, ami azóta bővült: a hallépcső lehetővé teszi számos közép (100-400 km) és rövid (10-20 km) távon vándorló dunai halfaj bejutását a szigetközi mellékág-rendszerbe.
Molnár László fotóriporter a napokban a hallépcsőnél és környékén készítette a gyönyörű felvételeket.
