Nagyszabású vándorkiállítással és előadássorozattal járja majd az országot Máté Bence természetfotós 2019-ben, írja a Turista Magazin.
A lap szerint a projekt célja a természetvédelemre való ösztönzés és a fiatalok edukációja, a környezetünkben élő állatok megismertetése. Napjainkban elég nehéz mindezt a hagyományos módokon elérni, ezért a kor adta technikai vívmányokat kihasználva és az emberek napi szokásait figyelembe véve alakult ki a vándorkiállítás koncepciója.
A 15 darab U alakú paraván mindegyike más-más témát dolgoz majd fel. Külön paravánt állítanak a szalakótáknak, a búbosbankáknak, ürgéknek, rókáknak és a magyar természetvédelem címermadarának, a nagy kócsagnak is.
A páratlan kiállításturné 2019. március 12-én debütál Budapesten, ezután egy-egy hónapot tölt majd el Debrecenben, Székesfehérváron, Egerben, Keszthelyen, Szegeden, Győrben és Miskolcon.
Máté Bence 2010-ben Londonban, a Marvel of Ants (Árnyjáték) című képével elnyerte a természetfotózás Oscar-díjának tartott, „Az év természetfotósa 2010” (Wildlife Photographer of the Year) címet. Jelenleg a világverseny történetének legeredményesebb fotósa, az egyetlen eddigi induló, aki az ifjúsági és a felnőtt mezőnyben is fődíjat kapott.