Az aranysakál – más néven toportyán, nádifarkas, réti farkas, csikasz – leggyakrabban Somogyban és Baranya megyében fordul elő – adta hírül a Bama.hu.
Az aranysakálok 1990-ben, a jugoszláviai háború kitörésekor jelentek meg Magyarországon, először Sellye és Vajszló környékén. Kezdetben csak egy-két példányt láttak belőlük, majd később egyre többen és többen érkeztek. Az idő múlásával elég rendesen elszaporodtak Magyarországon, de megjelentek a szomszédos országokban is: Ausztriában, Szlovákiában, Szlovéniában. Az Országos Vadgazdálkodási Adattár statisztikája szerint a kilencvenes évek vége felé három megyében (Baranya, Somogy, és Bács-Kiskun) regisztráltak aranysakálokat, akkori számukat negyven körülire becsülték.
A 2010-es évek közepétől ugrásszerűen megnőtt a számuk (2018: 18 ezer). A becslések szerint mára Somogyban 6500, Baranyában pedig közel háromezer (!) él belőlük.
![](data:image/svg+xml;charset=utf-8,<svg height="539" width="800" xmlns="http://www.w3.org/2000/svg" version="1.1"/>)
Fotó: pixabay.com
Az aranysakál (Canis aureus) viselkedése
Kínosan kerüli a lakott területeket. Az embert rendkívüli módon tiszteli, és egyben kerüli. A lakott helyek közelébe nem igen merészkedik. Egy-egy példány azért előfordulhat, de az sem a lakott területen, hanem községek határáig merészkedik csak. – Igen intelligens, rafinált, óvatos ragadozó. Szinte lehetetlen fegyverrel elejteni. Figyeli a területet, hogy hol van lövés – mondta el a Bama.hu-nak a Baranya Megyei Vadászkamara titkára, Gondos Gyula. – Több kilométerről meghallják, ha hajtás van. Akkor egy-két hétre eltűnnek arról a területről. Később visszatérnek, mert tudják, a vadászok után mindig marad elhullajtott, sebzett vad.
Csapatban vadásznak, mikor meglátják a vaddisznó nőstényt a malacaival, körbeveszik. Felidegesítik a kocát, aki ezután rájuk ront. A toportyánok a hátrahagyott malacokba bele-bele kapnak. Ha nem sikerül elvinniük a sebzett vadat, messziről követik a kondát, megvárják, hogy a sebzett kismalac legyengüljön, és kimúljon. Tudják, hogy olyan sérüléseket okoztak, amibe idővel a zsákmány belepusztul.
Az aranysakál hangja
forrás: wikipedia.org
A kilencvenes évek elején még tilos volt rájuk vadászni, mert őshonos állatnak számítottak. Mióta észlelték, hogy óriási károkat okoznak a vadállományban – azóta korlátozás nélkül, egész évben vadászhatóak. Megritkították az őzállományt, a dám- és a gímszarvasállományt, a róka, de a vaddisznó szaporulatát is megfogták.
![](data:image/svg+xml;charset=utf-8,<svg height="450" width="800" xmlns="http://www.w3.org/2000/svg" version="1.1"/>)
Fotó: unsplash.com
Az aranysakál megjelenése
A kifejlett állat testhossza körülbelül 65-105 centiméter, marmagassága 45–50 centiméter között van. A farka közepesen lompos, 25-30 centiméter, a farok hegye pedig feketés-gesztenye színű. Az állat testtömege 7-15 kilogramm körüli.
Izmos lábuk a farkasokéhozhasonlóan igen alkalmas hosszan tartó üldözésre, így a 40 km/h sebességet akár egy órán át is képesek tartani.
Színe télen és nyáron különbözik egymástól. Bundája világosabb és barnásabb színezetű nagyobb rokonáénál, farka és hasi oldala szürkésfehér. Füle a rövid szőrzet közt nagyobbnak hat, mint a farkasé, amely különösen télen, illetve az északi állományoknál alig áll ki a bundából. Állkapcsa sokkal finomabb és gyengébb, mint a farkasé.
Az aranysakálnak van egy különleges ismertetőjele, a talppárnája, amiről könnyen felismerhető. Mind a négy mancsán összenőtt két középső ujjának ujjpárnája. Ez az ismertetőjegy különösen a két mellső lábán figyelhető meg jól. (wikipdia.org)
Kiemelt fotó: unsplash.com
![](data:image/svg+xml;charset=utf-8,<svg height="270" width="480" xmlns="http://www.w3.org/2000/svg" version="1.1"/>)
