Megvan az idei alcsúti hóvirágünnep dátuma

A virágzás várhatóan 4-5 hétig tart majd.
Kapcsolódó cikkek

2019. március 1-től várnak minden érdeklődőt az Alcsúti Arborétumban az idei hóvirágünnepre, áll az esemény Facebook-oldalán.

A leírás szerint csodálatos élményben lehet részük mindazoknak, akik kora tavasszal ellátogatnak az Alcsúti Arborétumba, és megfigyelik az egyedi látványosságot nyújtó hóvirágok nyílását és a káprázatos hóvirágmezőt.

A látogatókat márciusban a hét minden napján 10 és 18 óra között fogadják, ugyanakkor felhívták rá a figyelmet, hogy a hóvirágok nyílása időjárásfüggő, így a hóvirágünnep kezdési időpontja változhat. Erről a közösségi médiában és a honlapjukon tesznek majd közzé információkat, ha szükséges.

A virágzás előreláthatóan 4-5 hétig tart majd. A teljes árú, felnőtt belépőjegy ára 1050 forint lesz, a kedvezményes belépő pedig 700 forintot kóstál. Utóbbira a nyugdíjasok, a diákok, a gyerekek, a Természetbarát Turista Kártyával vagy arany fokozatú TKM igazolvánnyal rendelkezők és a két vagy több gyermekes családok esetén a kísérő felnőttek jogosultak.

MTVA/Bizományosi: Faludi Imre

Az arborétum azt javasolja, hogy autóval a felcsúti Pancho Arénánál parkoljon le mindenki, hiszen a stadion rengeteg parkolóhellyel rendelkezik. Innen a Vál-völgyi kisvasúttal lehet eljutni a helyszínre.

Regisztráció nincs, fotózni lehetséges. Vihar esetén az Arborétum zárva tart, erős havazás esetén pedig fehér lepel boríthatja be a nyíló hóvirágokat. Kutyát, macskát és más állatokat nem lehet az Arborétumba bevinni.

Az emberi kapzsiság miatt lett védett növény a hóvirág
Voltak, akik tolólapátos munkagépekkel szedték.

Kiemelt kép: Facebook / Alcsúti Arborétum