Nem csökkent tavaly a fecskék száma, de egymillió hiányzik belőlük az országból

Fontos, hogy megértsük az ember szerepét a megfelelő ökoszisztéma fenntartásában.
Kapcsolódó cikkek

A tavalyi év szerencsére nem hozott további csökkenést a fecskék számában, de gyarapodni sem gyarapodtak, tudta meg a Sokszínű Vidék Orbán Zoltántól, a Magyar Madártani Egyesület szóvivőjétől.

Néhány évvel ezelőtt felröppent a hír, hogy ha ilyen drasztikusan csökken a számuk, 2020-ra akár el is tűnhetnek hazánkból a hasznos madarak. Először 2010-ben kongatták meg a vészharangot, azóta nem csökkent a fecskeállomány, de nem is erősödött vissza. Jelenleg a fecskék mintegy 50 százaléka, hozzávetőlegesen több mint egymillió egyed hiányzik az évtizedekkel ezelőtti számadatokhoz képest. 

Ennek a csökkenésnek az okát néhány pontban foglalta össze a szakember:

  1. Korábbi élőhelyeik legelőkké, termőföldekké alakultak át.
  2. Rossz hatással van rájuk a klímaváltozás is, például a sár mint fészeképítőanyag hiánya a száraz tavaszokon.
  3. A táplálékbázis csökkenése a háztáji- és legelőállat-tartás összeomlása következtében, a túlzott kemizálás és a nem megfelelően végzett szúnyogirtás miatt.
  4. Nagyüzemi méretben verik le az emberek a fecskefészkeket portájuk eresze alól, de a közintézmények esetében még fokozottabb ez a pusztítás.

A szakember arról is beszélt, melegedő időjárásunk miatt új szúnyogfajok, és az általuk terjesztett kórokozók jelentek meg Magyarországon, az egészségünkre ártalmas szúnyogok és legyek elleni biológiai védekezésben is óriási szerepe van az ember közelében fészkelő füsti fecskének és molnárfecskének.

Fiatal fecske – Fotó: pixabay.com

Egy fecske egy kiló repülő rovart fogyaszt el naponta, könnyű kiszámolni, milyen súlyos következményei lehetnek hosszú távon a csökkenő fecskeállománynak.

A fecskék fészkelőhely-függők. Ez azt jelenti, hogy ha egy adott helyen, ahová korábban rendszeresen visszajártak, azt tapasztalják, hogy nincs megfelelő mennyiségű rovar, vagyis a számukra elegendő táplálék, valamint folyamatosan leverték a fészküket, ezzel ellehetetlenítve az utódnemzést és gondozást, elfelejtik azt a helyet, mintegy törlődik a kollektív tudatukból is, tehát soha többé nem fognak oda visszatérni

– magyarázta Orbán Zoltán.

Ma még csak megbecsülni tudjuk ennek a lehetőségnek a katasztrofális következményeit, ezért is nagyon fontos, hogy megértsük saját szerepünket a megfelelő ökoszisztéma fenntartásában, a fecskék ellehetetlenítése helyett az őket való segítés által.

A napjainkra teljes egészében városiasodott, sárfészket építő fecskéket védelmeznünk kell, hisz a nekik köszönhető fontos ökoszisztéma-szolgáltatás megőrzésében a lakosságnak egyedülállóan fontos, gyakorlatilag nélkülözhetetlen szerepe van.

Hamarosan hazatérnek a fecskék, védjük és segítsük őket!
Megcsappant az állományuk, pedig nagyon hasznos madarak.

Kiemelt kép: Wikimedia Commons