Vágytak a csodára és az lett az életük

Ildikó és István 2016 őszén döntöttek úgy, hogy Budapestről tanyára költöznek. Ekkorra fáradtak bele végérvényesen a nagy forgatagba, az állandó versenybe. Unták a „milyen autód van, milyen márkás ruhád van, hova jársz nyaralni” típusú felszínes életet, ezért felkerekedtek. Bár sokan nem hitték, hogy az állandó, 24 órás együttlét jót tesz egy kapcsolatnak, ők örültek neki, hogy megtehetik. Ajándékként fogták fel a lehetőséget, hogy mindig együtt lehetnek.

Szabadszállás és Kerekegyháza között külterületen vettek egy 3 és fél hektáros területet.

Két házunk van, a „Nagy tanya”, ebben élünk, és a „Pipacsos Kistanya”, ami tulajdonképpen egy kiadásra felújított, kicsinosított vendégház. Időközben építtettünk egy általunk „dühöngő”-nek nevezett 60 m2-es fedett épületet, amelynek a vázát a helyi ács és csapata alkotta meg, azonban az oldalát és a padlózatát ketten csináltuk meg. Mindig azon nevetünk, hogy a neve „dühöngő”, pedig ott eddig még mindig mindenki jókedvű volt. Ez a mi  „KULTÚRHÁZ” -unk

– mesélte Ildikó.

Az elmúlt két és fél évben a tanya nagy változáson ment keresztül, a munkák legnagyobb részét Ildikó és István saját kezűleg végezte. Főleg kezdetben télen-nyáron, reggeltől estig kint voltak. Eleinte a sok szemetet hordták el, szó szerint „kisöpörték a padlásokat”. Aztán jött a rengeteg munka szépen, sorban.

A Nagy tanya házának egyik része szinte teljesen eredeti, 1901-ben épült, és 2004-ben egy előző tulajdonos épített hozzá eredeti stílusban még egy nagy lakórészt. Az igazi tanya udvarhoz tartozik a nyári konyha épülete, amely három helyiségből áll. Ebben van egy tároló, egy jászolos istálló és maga a nyári konyha is. A nyári konyhát ideköltözésünkkor újra kellett nádaztatni, mert a régi sás tető alatt annyira ázott, hogy félő volt, nem éri meg az épület a következő tavaszt

– mondta el Ildikó, aki azt is hozzátette, minden munkafolyamatot megörökített, hogy a képeken is lássák, honnan indultak, hova érkeztek.

Nekünk még a kinti vécé is fontos, bár egyáltalán nem használjuk, ennek ellenére most nyáron azt fogjuk felújítani

– tette még hozzá, s érdekességképpen azt is elmesélte, hogy egy véletlen folytán a tanya egy régi lakójával is megismerkedtek.

Amikor először feltettem egy közösségi oldalra fotót a tanyáról, írt egy néni, hogy nem akar tolakodó lenni, de ő ezen a tanyán született. Meghívtuk, és ő elfogadta a meghívásunkat. Szinte áhítattal nézett körül. Elmondta, hogy az összes ajtót, ami a tanya régi épületein van, az édesapja készítette. Még ma is az eredeti ajtókat használjuk, nekünk ezek a kincsek. Kicsit rosszabbul záródnak, kicsit kopottak, de többet érnek bármilyen modern nyílászárónál.

A család természetesen az évek során új családtagokkal is bővült.

Két igazi tanyasi kutyus, két mudi, Főnike és Tücsike csatlakozott Ildikóhoz és Istvánhoz, no és természetesen sok más állat. Már régóta a tanyán lakott egy első ránézésre nem igazán szépnek mondható cica, aki nagyon elhanyagolt és éhes volt. Ildikó és István úgy látták, ő a legszebb cica a világon. Rendbe hozták, megetették, megszerették, s szeretik azóta is. Nevet is kapott: ő lett Murcika bárónő, aki végül kegyesen megengedte nekik, hogy vele lakjanak, befogadta őket a tanyára.

Van két ló, Samu és Bitang, a két sodrott paripa. Ők sokszor vannak befogva lovaskocsiba, Ildikó és István pedig kocsikáznak a tanyasi dűlőkön, és a Kiskunsági Nemzeti Park képeslapra illő helyein.

Csoda tájak vannak itt. Nekem zalaiként furcsa volt először az Alföld, de hamar rájöttem, hogy mit szeretett benne annyira Petőfi Sándor. István kalocsai, neki ez nem volt idegen

– mondta Ildikó.

Mindketten arra törekedtek, hogy otthonról tudjanak dolgozni, így a nap 24 órájában a tanyán lehetnek. Közben pedig nagy társasági életet élnek.

Tavasztól ősz végéig szinte minden hétvégén vendégeink vannak. Amikor biztos lett, hogy költözünk, nagyon sok ismerősünk – még a családunk is – kicsit bolondnak tartott, féltett bennünket. De amikor megtettük, mindenki látni akarta hol és hogyan élünk. Aki pedig egyszer eljött hozzánk, alig várja a következő alkalmat. Mindenki szeret velünk lovaskocsizni, nagyon szép túrákat teszünk.
Mi a mai napig áldjuk a sorsot, hogy ez az élet megadatott nekünk. Nincs olyan nap, amikor ne említené meg valamelyikünk, hogy erre vágytunk, és a legjobb helyet találtuk meg magunknak.

Bár a terület nagyon nagy, Ildikó és István nem gazdálkodnak. A 3 és fél hektár nagy részét a két ló uralja, egész nap össze-vissza csatangolnak. De amikor szólnak nekik, egyből felemelik a fejüket és elindulnak gazdáik felé.

Mindent, amit gyermekként nyaranta István a nagyszüleinél egy kis faluban, és Ildikó a nagymamánál Zalában látott, megtanult, és amire a szüleik megtanították őket, a tanyán ők használják, kamatoztatják.

Épp a napokban beszélgettünk arról, hogy nincs olyan négyzetmétere a tanyának, ami ne a kezünk munkáját dicsérné, azonban minden nap találunk tennivalót, és szőjük a terveket a jövőre nézve. Számunkra nincs ennél jobb élet, nekünk ez az igazi boldogság

– mondta el végezetül Ildikó.

Ildikót bátran lehet keresni, bárkinek szívesen segítenek tapasztalataikkal, ha valaki úgy döntene, ilyen nagy fába vágja a fejszéjét. E-mail: ildikovizy71@gmail.com – telefon: (30)607-7071

Kiemelt kép: Vizy Ildikó