Csodák csodája: negyedszer költ idén egy alföldi túzok

A Körös-Maros Nemzeti Parkban fészkelő jeladós túzokok közül az egyiknél figyelték meg a szokatlan jelenséget.
Kapcsolódó cikkek

Az idei költési szezonban olyan adatokat nyertek az egyik jeladós túzoktojóról, amire korábban nem volt példa. Már önmagában az is meglepetést okozott a Dévaványai-Ecsegi puszták részterületén élő túzoktojótól, hogy két sikertelen költés után harmadszorra is tojást rakott, ám ezt a fészekaljat sem tudta kikölteni. A műholdas jeladó adatai azonban most arról tanúskodnak, hogy jelenleg újra, idén immáron negyedik (!) költését kezdte meg a kitartó túzok, olvasható a Körös-Maros Nemzeti Park honlapján.

Korábban nem lehetett pontosan tudni, hogy egy tojó valóban csak egyszer végez-e pótköltést, vagy többször is

A túzokról szóló leírások egy fő költést említenek, illetve, ha az nem sikerül, akkor a veszteség pótlására a tojó pót- vagy más néven sarjúköltésbe kezd.

A 2018-ban műholdas jeladóval ellátott két öreg tojó az idei évben máris különleges eredményekkel szolgált. Az egyik tojó háromszor rugaszkodott neki a fészkelésnek, a másik pedig négyszer. Ez ténylegesen két, illetve három pótköltést jelent. A tojó madaraktól ez hatalmas energiabefektetést igényel, különösen annak, amelyik például már legalább 7 db 120-150 grammos tojást produkált ebben az évben.

– írják.

Ezt, a korábban sohasem tapasztalt négyszeri költést most sikerült végigkövetniük – napi rendszerességgel – a műholdas jeladók működésének köszönhetően.

Fotó: MTI/Kovács Attila

A tojóknak azért kellett próbálkozniuk az újabb fészkelésekkel, mert a korábbi fészekaljaik mind elpusztultak.

A fészekelhagyások hirtelen erős zavarásnak vagy predációnak, tehát ragadozó általi kifosztásnak a következményei. A magára hagyott tojásokat rövid időn belül mentettük, amikor nem fészekpredáció vetett véget a tojók kotlásának.

– közölték.

A tojásokra még ezer veszély leselkedik

A tojók kotlás közben ugyanis el-elhagyják a fészket, de ez jellemzően nem tart tovább egy, másfél óránál. Ha azonban ennél hosszabb időre hagyják magukra tojásaikat, azok hűvös időben kihűlhetnek, melegben pedig túlhevülhetnek, valamint könnyen válhatnak ragadozók prédájává.

Amit a túzokról tudni érdemes

A túzok Európa legnagyobb testű röpképes madara. A tojók súlya 4-6, az öreg kakasoké akár 16-18 kilogramm is lehet. A túzok világszerte veszélyeztetett faj, több nemzetközi egyezmény védelme alatt áll. Magyarországon a legmagasabb védelmi kategória óvja: fokozottan védett, természetvédelmi értéke 1 millió forint. 2014-ben az Év madarának választották hazánkban.

Kiemelt kép: MTI/Kovács Attila