Virágzó vidékünk

Napokon belül eldől, beleül-e a földbe a vargánya

Korábban a témában:

Kedd reggel a szombathelyi piac pultjain kosárszámra lehetett látni frissen szedett vargányát és rókagombát, de egy idősebb úr hatalmas őzlábgomba-fejeket kínálgatott:

sütni ez a legjobb, majonézzel, kirántva nincs párja!

Elárulni azonban ő sem volt hajlandó, hol találta ezeket a méretes gombafejeket, a piacon áruló gombászok ugyanis féltve őrzik a titkukat.

Erdőben

– csak ezt a választ adják, legyen elég ennyi.

Fotó: Pais-H Szilvia

Kalauz József gombaszakértő azonban már ennél beszédesebb volt. Mint mondta, a Dunántúlon Szombathely mellett Sopronban és Pécsen van a legnagyobb gombapiac. Viszont kétségtelen, hogy magyarországi viszonylatban az Északi-középhegység toronymagas vezet, ott rengetegféle gombával lehet találkozni, többel mint például az Őrségben.

Vas megyében egyelőre az igazi őszi gombaszezon még várat magára, az elkövetkezendő napok időjárásának függvénye, hogyan is alakul majd.

Ha még lesz esőutánpótlás, akkor indulóban lesz. De ha nem esik számottevő csapadék az elkövetkezendő napokban, akkor a mostani indulás is abbamarad, és a vargánya bizony bele fog ülni a földbe.

– magyarázta Kalauz József.

Hozzátette, a múlt hét volt az első, amikor egyáltalán a környékbeli erdőkben megjelent a vargánya. Most már egyre több a róka- és galambgomba is, és napról napra nagyobb a kínálat.

Fotó: Pais-H Szilvia

A nyár, előtte a tél is nagyon kevés esőt adott, a csapadék hiányzik most az erdei gombának a leginkább. Persze általánosítani nem lehet, sokféle a gomba is. Vannak olyan fajok, amelyek melegkedvelőek, vannak, amik kifejezetten a hideget és a csapadékos időjárást szeretik, mások jól tűrik a szárazságot. Az erdei gombák esetében is azonban megfigyelhető, hogy az utóbbi években összecsúsztak az évszakok.

– teszi hozzá.

A múlt héten többen hoztak például a szombathelyi gombaszakértőhöz nyári csoportos tuskógombát, aminek már egy hónapja el kellett volna tűnnie az erdőkből. Helyette viszont a gyűrűs tuskónak kéne már előbújnia, de annak viszont még nyomát sem látni.

Az elmúlt napok másik újdonsága az őzlábgomba. Nyáron volt egy hidegebb hét, akkor már előbújt egy-kettő, de most indul csak be igazán.

Pár jó tanács, ha hétvégén gombászni támad kedvünk

A gombaszakértő elsődleges tanácsa, hogy mielőtt nekiállnak pörköltet csinálni, mindenképpen mutassák meg szakértőnek a kosár tartalmát. A második hasznos tanács, hogy sohase tegyük a gombát nejlonzacskóba.

A gomba ugyanolyan élőlény, mint mi. Azzal, hogy leszedem, nem hal meg, hanem tovább dolgozik, szervezete még termeli a meleget. Ha bezárom egy nejlonba, a pára kiül a zacskóra, és megrohasztja az egész gyűjtést.

– magyarázza.

Vizsgálati asztalon a tegnapi gyűjtés (Fotó: Pais-H Szilvia)

Kézzel vagy késsel szedjük?

Nagyon nagy szakmai viták vannak ekörül, Kalauz József azonban úgy gondolja, mindegy, nem ez a lényeg. Sokkal inkább az, hogyan bánunk a környezetünkkel, és amit leszedünk, hogyan szedjük le, aztán milyen gondosan tároljuk.

Sokan úgy vannak vele, hogy az erdei gomba ingyen van, letépnek mindent, összeszedik sárosan, penészesen, nem figyelnek oda rá. Ha túl öreg, inkább hagyjuk a helyén, ne tapossuk össze! Minek leszedni és hazavinni a kukacosat? A természet nagyon jól össze van rakva, ezért is hagyjunk mindig valamennyi gombát magunk után az erdőben, a helyén, hadd szaporodjon.

– figyelmeztet.

Kalauz József gombaszakértő vizsgálat közben (Fotó: Pais-H Szilvia)

A világító tölcsérgombát véletlenül se szedjük össze

A szombathelyi piac gombavizsgálójának asztalára gyakran kerül világító tölcsérgomba, sokan összekeverik, és sárga rókagombaként gyűjtik. A világító tölcsérgomba azonban fél órán belül intenzív hányást és hasmenést okoz.

A gyilkos galóca: aki nem ismeri fel, ne menjen gombászni

Hazánkban a halálos kimenetelű mérgezések több mint 90 százalékát ez a faj okozza. Nem létezik olyan konyhatechnológiai művelet, ami közömbösítené azt a halálos mérget, amit ez a gomba hordoz.

A gyilkos galóca főbb ismertető jelei: van bocskora, ami fehér, tönkje és lemezkéi is fehérek. A kalapszíne viszont változatos lehet, a fehértől a zöldes-sárgán át egészen az olívás barnásig. Szaga a nyers burgonyához hasonló, de a fiatal gomba szagtalan is lehet. A fejlődő gomba burokban van, tojás formájú, kettévágva látható benne a kalap és a tönk. Leginkább lomberdőkben, tölgyek, néha fenyőfák alatt fordul elő.

Hogyan lehet felismerni a vörös tinorut?

Kalauz József azt is megmutatta nekünk, hogyan lehet könnyedén leellenőrizni a vörös érdestinórut. A gomba tönkjének felülete nyomásra, vágásra ugyanis vöröses-szürkére vagy szürkéslilára változik. Videóra is vettük a trükköt:

Idén Szilvásváradon rendezik az országos gombász találkozót

Kalauz József arról is beszélt, hogy szeptember végén a szombathelyi Gombász klubbal az Országos Gombásztalálkozóra készülnek. Idén a Szalajka völgybe mennek, Szilvásvárad környékét fogják bejárni, egyfajta tanulmányút lesz, amin előreláthatólag több mint száz ember fog részt venni.

Az ilyen szakmai túrák célja elsődlegesen a tanulás, ugyanis mindent begyűjtenek, nemcsak arra mennek rá, hogy minél több ehető gombát szedjenek össze. Amiket találnak, annak miden határozó bélyegét megfigyelik, hogy aztán tanuljanak belőlük. Azt is elárulta, ahány tájegység, annyiféle gomba, még ő sem ismeri fel az ország  különböző területének összes gombafajtáját. Mindig van mit tanulni, új fajokat látni.

Meglepően sok öregedésgátló található a gombákban
Nem túlzás szuperélelmiszernek kikiáltani a gombákat.

Címlap forrása: Wikimedia Commons

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.