Virágzó vidékünk

Ördögárok, vákáncsos kunyhó és egyedülálló kőriserdő csalogat a Debreceni Erdőspuszták világába

Az Ördög árkának két ága is átszeli a gyönyörű tájvédelmi területet.

Debrecen közelében nemcsak a méltán nagy hírű Hortobágyi Nemzeti Park szikes pusztasága terül el, de arrafelé van egy kevéssé ismert, ám annál értékesebb gyöngyszeme a vidéknek: az erdőspuszták ősi tájegysége, ami a maga nemében egyedülálló az országban.

A Tiszántúl síkságából 120-150 méter magasra emelkedik ki, tavakkal, fás-füves  területekkel. Szigetszerűen elkülönül környezetétől az ősmaradvány, mintegy 10 km távolságra, félkör alakban húzódik Debrecentől Bánk felé. Ahogy a neve is mutatja, átmenet a különleges kirándulóhely a füves és erdős puszta között, tulajdonképpen egyfajta erdős és füves sztyepp táj, rendkívül gazdag növény- és állatvilággal.

Fotó: Nyírerdő Zrt. Debreceni Erdészet

A tájat borító laza hordalékkúpok még a pleisztocén korban alakultak ki, az Északkeleti-Kárpátok és Erdély északról lefutó folyóinak segítségével. Erdős-lápos vidék volt itt valaha, a ma 15 ezer hektáros tájegységen. Az 1800-as évek mezőgazdasági célú lecsapolásainak hatására csökkent a levegő páratartalma, így a kőrisláp, fűz- és nyírláp helyét homoki legelők, nyírvízlapos és sztyeppei növényzet vette át.

Olyannyira népszerű kirándulóhely volt a mára kissé elfeledett terület egykoron, hogy 1986-ban az országos kempingtalálkozót is itt tartották meg.

Fotó: Nyírerdő Zrt. Debreceni Erdészet

A nyírvízlapos és sztyeppék növényzete, a száraz homoki tölgyesek, a homoki legelő számos különlegességet terem: a homoki nőszirom és a magyar kökörcsin nagy számban fordul elő természetes közegében itt, de a kárpáti sáfrányállomány tekintélyes.  A páratlan kőriserdő szintén leggel büszkélkedhet, hazánk legnagyobb természetes populációja él az erdőspusztákon.

Fotó: Nyírerdő Zrt. Debreceni Erdészet

1711 táján még vízimalom hasznosította itt a tavak vizét, de a terület még mindig változatos, gazdag élővilággal rendelkezik. Több pontja védelem alatt is részben a Hajdúsági Tájvédelmi Körzet részeként, részben helyi jelentőségű védett területekként. Az őshonos erdők főleg száraz homoki és gyöngyvirágos tölgyesek, de mélyebb pontokon tölgy-kőris-szil ligeterdő és fűz-nyír ligetek is találhatók a területen. A tisztásokon láprétek is kialakultak, míg a szárazabb területeken homoki gyepekkel találkozhatunk.

Ősi tájegységnek nevezik a területet, mely a mai napig is őrzi a történelem előtti idők tájképét. Buckaközi mocsarak, fűz és nyírlápok a legtöbbet rejtenek az alföld múltjából, növény- és állatvilágából egyaránt. Az 1800-as évek végén a területet lecsapolták, hogy a víz alatt álló részek helyet adjanak a mezőgazdasági művelésnek. A vízfelületek eltűnésével csökkent a levegő páratartalma, megváltozott a terület flórája, ez az oka annak, hogy a múltat idéző kőris-nyír-éger-fűzlápok maradványai mára csak nyomokban lelhetők fel. A vízrendezéssel megkezdődött az erdőterületek csökkenése, és a megmaradó erdők faállományának átalakítása. Az őshonos növények termőhelyén különböző tájidegen fajok jelentek meg, például akác, erdei fenyő vagy a vörös tölgy. A 19. század óta az őshonos vegetáció mellett a szárazabb viszonyokat is jól tűrő telepített akácok jellemzik, amelyek mára a területek meghatározó erdőalkotójává váltak

– mondta el kérdésünkre Böszörményi Bence, a Nyírerdő Zrt. Debreceni Erdészetének erdészeti igazgatója.

A területet régen a vákáncsosok gondozták, akik tavaszra és nyárra kiköltöztek a területre, itt élték a mindennapjaikat. A földbe vájt kunyhóikban a kor minden luxusát megteremtették maguknak, kemencében sütöttek-főztek, és felügyelték az erdő fáit.

A debreceni erdőtelepítőt nevezték vákáncsosnak, aki az általa beültetett erdőparcellát, a vákáncsot a fák felnövekedéséig gondozta és a facsemeték között saját szükségletére kapás növényeket termesztett. Az elnevezés a latin vacans (’megüresedő’) kifejezésre vezethető vissza, amely az 1820-as évektől a debreceni közigazgatási iratokban a városra szálló elhagyott vagy elpusztult erdőterületek megjelölésére szolgált. Az erdők üres vágástereit, azaz vákáncsait a város az erre vállalkozó debreceni és a szomszédos településbéli szegény, munkanélküli embereknek kiosztotta. Ők voltak a vákáncsosok. Négy esztendőn át a minimum 10 kh nagyságú vákáncsokat szabadon használhatták, ha abba már az első esztendőben makkot vetettek, vagy csemetét ültettek, és azt éveken át gondosan ápolták, nevelték. A csemetesorok közötti, egy-két méter széles területeken általában burgonyát, dinnyét, rozst, kukoricát stb. termeltek, ezt hívták köztes művelésnek. Emellett tarthattak jószágot is, vákáncs-területenként három sertést, egy lovat, egy tehenet és némi baromfit. A vákáncsok szélén a családok földkunyhót, ólat is építhettek. Legeltetni és kaszálni csak a város által kijelölt területeken lehetett. Ez az erdőgazdálkodási mód hosszútávon nem az erdő javát szolgálta, ezért a város lassan felszámolta azt, illetve a második világháború végére maga a vákáncsos életforma is megszűnt

– mesélte az erdészeti igazgató.

Vákáncsos kunyhója kívül-belül

 

4 fotó megtekintése

Ördögárok, vákáncsos kunyhó és egyedülálló kőriserdő csalogat a Debreceni Erdőspuszták világába

Ördögárok, vákáncsos kunyhó és egyedülálló kőriserdő csalogat a Debreceni Erdőspuszták világába

Fotó megosztása:

A vákáncsos szigorú szerződésben állt az erdőgazdasággal. Sem kunyhóját, sem vákáncsföldjét nem adhatta át másnak, kunyhójába idegent nem fogadhatott be, a földet bérbe adni vagy részben kiadni nem lehetett. Az erdősítés befejezése után kunyhóját le kellett bontania, telephelyét köteles volt feltörni és husánggal beültetni. A vákáncsos az agrárproletariátus legkiszolgáltatottabb rétegébe tartozott. Munka- és életkörülményei a teljes elmaradottság és analfabétizmus szintjén tartották. Az elszegényedett parasztok csak a végső esetben választották ezt a megélhetési formát.

Gyönyörű és fajgazdag természetvédelmi terület

4 fotó megtekintése

Ördögárok, vákáncsos kunyhó és egyedülálló kőriserdő csalogat a Debreceni Erdőspuszták világába

Ördögárok, vákáncsos kunyhó és egyedülálló kőriserdő csalogat a Debreceni Erdőspuszták világába

Fotó megosztása:

Az ördög árkai

Hatalmas földsáncok maradványai többfelé találhatók az Alföld peremén. A nép a Tiszántúlon Ördög árkának, a Duna-Tisza közén Csesz árkának, Csörsz árkának nevezi ezeket. Ezek a sáncok valaha hatalmas védelmi rendszert alkothattak. Hazánk területén mintegy 550 km hosszúságú ördögárok terül el. Néhol nem is egy sávból, hanem több egymással párhuzamos ágból áll. A Romániában és a déli államokban található szakasz alapján egykori teljes hossza 1500 km-re tehető. Az általuk és Duna által bezárt terület 60-65 ezer négyzetkilométert tesz ki.

Fotó: Nyírerdő Zrt.

A sáncok egy széles és mély árokból és annak belső (Tiszántúlon a nyugati) oldalán emelt magas töltésből állnak. Kutatók feltételezései szerint a 320-330-as években építhették a szarmata-jazig törzsek szállásterületeik (és így a Római Birodalom Pannónia tartományának) keleti határainak jelölésére és a kelet felől várható vándorló népek támadásai elleni védelmére.

Debrecen határát az Ördög árkának két ága is átszeli. Az egyik a hajdúhadházi Csere-erdőből a Monostori-erdőt, a Nagyerdőt érintve fut a Paci-erdőbe. A másik a hajdúhadházi Nagyerdőből indulva éri el Pallagot, majd délkelet felé haladva fut át a Fancsikai- és a Bánki-erdőn.

Erdőspusztai Bemutatóház és Arborétum

A Nyírerdő Zrt. kezelésében levő Erdőspusztai Bemutatóház és Arborétum fajgazdagságával, közjóléti berendezéseivel a környék egyik legnépszerűbb kirándulóhelyévé vált. Az elmúlt években számos fejlesztésre került itt sor. A Bemutatóház kiállítási tárgyait a 2017-es évben frissítették dr. Szemerédy Miklós nyugdíjas erdőmérnök gyűjteményéből, valamint az Erdőspuszták kutatói által készített korabeli fotókból, illetve saját használati tárgyakból.

Az arborétum területén is számos érdekesség várja a látogatókat, az Év fái tanösvény vagy a környezetbe jól illeszkedő szabadtéri foglalkoztatóház, melyek az erdei iskolák kedvelt helyszínei.

Kiemelt kép: Kolozsvári Beatrix

Püspökszentlászló és Magyaregregy, a kis magyar Svájc féltve őrzött falvai
Ékszerdobozunk a táj, tele természeti szépséggel és kulturális emlékkel.

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.