Megmentették Balatonalmádi ikonikus találkozóhelyét

A majd 100 éves zsindelyes padot kincsként őrzik a településen.
Kapcsolódó cikkek

Lassan egy évszázada áll Balatonalmádiban a Wesselényi strand felé vezető úton egy pad, melyről pontosan nem tudni, mikor készült és ki építette. Helytörténészek szerint a padot az 1930-as években székely ácsok építették, melynek volt egy párja is, ami ma már nincs meg.

Évtizedekkel ezelőtt a pad és környéke hangulatos gyülekezőhely volt. Az Öreghegyi vasútállomásról a strand felé igyekvők itt pihentek meg, és utána mentek a Balatonra fürödni.

Az évek múltával a pad állapota sokat romlott. Benőtte a vadszőlő, a zsindely szinte teljesen lerohadt, az egyedi motívumkincs már-már eltűnt. 2000-ben a helyi honismereti kör átfestette és felfrissítette, de az elmúlt 20 évben az időjárás nem kegyelmezett, újra beavatkozásra volt szükség.

A tervek 2019-ben elkészültek, mivel azonban a pad a MÁV tulajdonában van, így hozzájárulásukat kellett kérni. A cég kiváló partnernek bizonyult, áldását adta a felújításhoz, melyhez a szükséges anyagokat ingyenesen biztosította.

Megújul a Balaton édenkertje
A Folly története 115 évre nyúlik vissza.

A koronavírus-járvány közbeszólt, így a helyi civilek késve kezdhettek neki a munkálatoknak, de a széleskörű összefogás gyorsította a folyamatot. Október közepén már a végéhez közeledett a felújítás: a tetőt kicserélték, a padozat ülőrésze és a háttámla megújult, de a motívumok újravésése és újrafestése is megvalósul.

A munkálatok begejezése után ünnepélyes keretek között szeretnék majd átadni az almádiak által féltve őrzött történelmi kincset.