Szomorú lelkeknek kínál örömet a karácsonyi fényekbe öltözött hosszúhetényi ház

Arra gondoltak, hogy a járvány idején, a mostani nehéz napokon már ilyen korán az ünnep hangulatával melengessék az emberek lelkét.
Kapcsolódó cikkek

Gyönyörű fényekbe öltöztette otthonát a hosszúhetényi Füsz Tibor, aki egy kis meghittséget szeretett volna csempészni a környékbeliek mindennapjaiba ezekben a nehéz időkben, írta a Pécsaktuál.

Arra gondoltunk, hogy ezekben a nehéz időkben, előrébb hozzuk a karácsonyi hangulatot, és így próbálunk a gyermekek és akár a felnőttek lelkébe egy kis örömöt, hangulatot varázsolni

– írta Facebook posztjában a férfi.

Füsz Tibor elmondta, hogy a ház díszkivilágításának több éves hagyománya van. Négy gyermeket nevelnek párjával, és számukra mindig fontos, hogy ott legyen a karácsonyi készülődés hangulata a gyerekek szívében.

A mostani korai díszítés a jelen helyzetből is adódott, mivel nagyon sok megfáradt és szomorú emberrel is találkozunk nap mint nap. Nyilván a COVID-járvány mindannyiunkat megvisel, a díszítés lényege pedig az, hogy egy kis öröm és karácsonyi hangulat melengesse a gyermekeink és a felnőttek lelkét is

– említette a portálnak a családfő.

Eddig körülbelül 40 égősort használtak a díszítéshez, de további fények is kerülnek a karácsonyi pompában világító portára.

Fotók: Facebook/Füsz Tibor

Fényárban úszik a karácsonyi meseház Csákánydoroszlón
Az adventi kiállítás Las Vegas néven vált ismertté.