Példaértékű, ahogy az adventi időszakban segítik a kézműveseket Debrecenben

A korábbi árusok elérhetőségeit hozták nyilvánosságra, hogy így találjanak most egymásra a vásározók és vevők.

Nehéz döntést kellett meghoznia Debrecen vezetésének, amikor úgy határozott, hogy – a koronavírus-járvány miatt évtizedes hagyományt megszakítva – idén nem kerül sor az adventi vásárra.

A város azonban ünnepi fénybe borul advent alkalmából, és több, mint 200 ezer fényforrás díszíti majd a város utcáit. A megszépült Dósa nádor tér is karácsonyi díszekbe öltözik és az adventi villamosok is közlekednek.

Ez is példaértékű voltKapcsolódó
Dunakeszin a termelői kispiac olyat tesz, amit az egész világ másolhatna
Minden helyzetben van megoldás, csak egy kis kreativitás, összefogás és némi plusz energiabefektetés kell hozzá.

Sovány vigasz ez a kézművesekenek, akiknek a pandémia gyakorlatilag az egész évüket tönkretette, már ami termékeik eladását illeti. Fesztiválok, vásárok egész sora maradt el – nem csupán Debrecenben, hanem az egész országban -, így minimálisra redukálódott értékesítési lehetőségeik száma.

A debreceni advent szervezői ugyanakkor a maguk lehetőségeihez képest gyorsan a kézművesek segítésére siettek.

Most karácsonykor sem kell nélkülöznünk az egyedi portékákat. Összegyűjtöttük ugyanis a Debreceni Adventi Vásár méltán népszerű kereskedőinek elérhetőségeit, így könnyebben kapcsolatba léphetnek velük mindazok, akik 2020-ban is szeretnék az általuk készített termékekkel megajándékozni szeretteiket

– tájékoztatnak weboldalukon.

Remélik, hogy a saját készítésű ékszerek, üvegáruk, kerámiák, fatermékek, párnák, szőrmék, sapkák, sálak, kézműves sajtok, tésztakülönlegességek vagy éppen a mézeskalácsok így idén sem fognak hiányozni a karácsonyfák alól.

A kézművesek elérhetőségeinek listája IDE KATTINTVA tekinthető meg.

Ez másféle segítség
"Enni adok dobozzal" segítik a rászorulókat Debrecenben
Az ország minden településén szükség van az ilyen kezdeményezésekre.