Megérkezett az első fekete gólya a gemenci erdőbe

Kedden 7 óra 16 perckor landolt a madár.

Megérkezett az első fekete gólya a Gemenci erdőbe, adta hírül Facebook-oldalán az Ökoturisztikai Központ.

Mint írták, a fokozottan védett madár a bekamerázott fészekbe landolt 2021. március 2-án reggel 7 óra 16 perckor. A Gemenc Zrt. finanszírozásával a Duna-Dráva Nemzeti Park, valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület együttműködésével létrejött projektnek köszönhetően immár kilencedik folytatódhat a tudományos megfigyelés.

Az Afrikából érkezett fekete gólya a fészek elfoglalása után közel fél óráig rendezgette és takarította azt, majd feltehetőleg élelem után nézve elrepült. 2013 óta ebben a fészekben összesen 31 tojást raktak a madarak, összesen 13-an repültek ki

– áll a posztban.

A landolás pillanatait ide kattintva tudja megtekinteni.

A webkamerás megfigyelés nemcsak a szakembereknek nyújt fontos információkat, hanem az erdőgazdaság és az együttműködő partnerek segítségével a természetvédelmi szemléletformálásában is sokat segít. Idén a Gemenc Zrt. a hivatalos weboldalán, valamint itt az Ökoturisztikai Központ Facebook-oldalán rendszeresen hírt fog adni a fészekben zajló mindennapokról.

Emlékezetes, tavaly nyáron lekapcsolták a gemenci fészekkamerát, mert több fióka elpusztult, sokak pedig nem tudták elfogadni, lelkileg feldolgozni a természet rendjének valóságát.

Kapcsolódó