Mozaik

Lekapcsolták a gemenci feketególya-fészek kamerát

Az utóbbi napokban egyre nehezebben tudja a megfelelő élelmet biztosítani a Gemencen fészkelő közel 40 feketególya-pár a fiókáknak. Az aszályos tavasz, a dunai árvíz hiánya Európa legnagyobb összefüggő ártéri erdejében nehéz helyzetbe hozta a madárvilágot. Ezt a nehéz helyzetet tapasztalhatják azok is, akik figyelemmel kísérik a gemenci bekamerázott feketególya-fészek internetes közvetítését, olvasható az Ökoturisztikai Központ Facebook-oldalán.

A Gemenc Zrt.-hez beérkező nézői jelzések egyértelművé tették, hogy sokak nem tudják elfogadni, lelkileg feldolgozni a természet rendjének valóságát. Ezért az erdőgazdaság úgy döntött, hogy az internetes közvetítést megszünteti, ugyanakkor a szakemberek számára a természettudományos kutatást továbbra is biztosítja, a kamerák által közvetített képeket továbbra is rögzíti.

A Gemenc Zrt. az érdeklődőket ezután is rendszeresen tájékoztatja hivatalos weblapján képes és szöveges összefoglalók segítségével.

A Gemenc Zrt. számára a tudományos kutatás és a természetvédelem szabályai az irányadók, ezért mindenképpen betartja a be nem avatkozás elvét. Most sem tesz kivételt, hiszen nemcsak a bekamerázott fészekben lehetnek válságos helyzetben a fiókák, hanem Gemencen mindenhol. Az előző években többször is szomorú és fájdalmas események történtek a bekamerázott gemenci feketególya-fészekben.

Mindezek az erdészeket, az ornitológusokat, a természetvédelmi szakembereket és az érdeklődőket is lelkileg megérinthették. Érthető módon ez a belső feszültség arra késztet, hogy azonnali mentőakció során nyújtsunk segítséget a fokozottan védett madaraknak. Érzelmeink ezt diktálják, azonban be kell látni, hogy ezzel nagy kárt okoznánk a gólyáknak, hiszen a háborítatlanságot igénylő fekete gólyák számára már nem lenne biztonságos hely többé a fészek környezete, ezért könnyen elhagynák a területet

– írták.

A Gemenc Zrt. szakemberei számára továbbra is lényeges cél, hogy a magyar társadalomhoz minél közelebb kerüljenek olyan természeti jelenségek, amelyek megfigyelésével a természet szeretete megerősíthető, annak értékei pedig fontossá és átélhetővé tehetők. Az eddigi megfigyelések eredményei azt bizonyítják, hogy majdnem minden évben történt olyan szomorú eset, amikor a fiókák közül többen nem élték túl az első heteket, azonban Tóbiás és Sára a 2012. és 2018. közötti 7 évben 17 életerős fiókát nevelt fel, és a fiatal madarak július végén, augusztus elején sikeresen kirepültek.

Órákon át küzdöttek egy siklóval a tüneményes gemenci fekete gólya fiókák
A napokban méretes siklót kaptak enni, de azt hosszas harc után sem sikerült lenyelniük. A történetről videó is készült.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik