Megszépül Villány kedvelt kilátója

A kétszintes, szép lábazaton álló fából készült építményt 2011-ben építették, szenzációs kilátás nyílik belőle Villányra és az egész kőbányára is.
Kapcsolódó cikkek

Villány kilátója a Templom-hegyen található, az Ammonitesz tanösvény mellett, amit a Templom-hegy régi kőbányájában alakították ki. A két szintes, szép lábazaton álló fából készült építményt 2011-ben építették, szenzációs kilátás nyílik belőle Villányra és az egész kőbányára is.

A Duna-Dráva Nemzeti Park támogatásával a kilátó most megújul. Festeni, zsindelyezni fognak, és a kilátóhoz vezető utat is javítják, írja a bama.hu.

Györkő Zsombor

A kilátó helyén korábban is állt egy jóval szerényebb kilátó, annak helyére épült 2011-ben a nagyobb. A kilátó alatt elterülő katlan a régi kőbánya, amiben  felsőkréta, felsőjura és középsőtriász mészkövet bányásztak. A területet 1989-ben nyilvánították védetté.

A megszépült kilátó ezután is várja a túrázni vágyókat, hogy továbbra is sokan gyönyörködhessenek a csodálatos panorámában.

Györkő Zsombor
Kapcsolódó
Életet leheltek a gyüttmentek a villányi dombok büszkeségébe
Minden túlhajszolt városlakót tárt karokkal vár a sváb falucska, Palakonya.