Rázendítettek az „éneklő fakérgek” a Mecsekben

A védett fakuszok a rejtőzés nagymesterei, akik mostanában kissé mégis óvatlanok.
Kapcsolódó cikkek

Hazánk egyik legjobban rejtőző, és egyben védett madárfaja barnás tollazatával annyira belesimul a fakéreg mintáiba, hogy szerencsésnek mondhatjuk magunkat, ha sikerül megpillantanunk erdei kirándulásaink során. Április e heteiben azonban kicsit könnyebb dolgunk van, hiszen a hímeknek másodlagossá vált a rejtőzés. Hát persze, hogy a szerelem miatt.

A Mecsek tölgyesei ezekben a hetekben igazi kavalkádjai az énekesmadaraknak, zeng-bong tőlük minden erdő és liget. Még a szinte láthatatlan fakuszok is meg-megmutatják magukat ilyenkor – adott tippet az erdőjáróknak, madárfigyelőknek honlapján a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága.

Országalbum

A madárdal bonviván előadóját általában könnyen megfigyelheti a gyakorlott szem, hiszen az éneklő hímek jól látható és hallható helyeket választanak. Ám a fakuszokat még akkor is nehéz megtalálni, ha nagyon közelről halljuk a hangjukat.

Elképesztő rejtőszínük miatt szinte belesimulnak a fakéregbe, és amíg nem mozdulnak meg, bizony sokszor nehéz észrevenni őket. Áprilisban megkönnyíti a dolgunkat a nászviselkedésük, hiszen a revírfoglalás időszakában a hímek nem csak énekelnek, hanem előszeretettel kergetik a tojókat. Ilyenkor a párok fáról-fára röppennek, és csavarvonalban kúsznak fel a fatörzseken, miközben a hímek hallatják szép éneküket.

– tanácsolta a nemzeti park oldalán Völgyi Sándor, a nemzeti park természetvédelmi őre.

Hazánkban két fajuk költ, mindkettőjüket megtalálhatjuk a Mecsekben. A nemzeti park még hangjukat is megmutatja, segítve a madárkeresőket. A nevekre kattintva meghallgathatod a hazánkban ritkább hegyi fakusz és a gyakoribb rövidkarmú fakusz hangját.

Kapcsolódó
Észrevehetetlenül élnek a kertekben ezek a parányi madarak
Mindenhol ott vannak, mégsem látjuk őket.