Beindult a márnák szezonja a Dunán

Nagy élmény ilyen halat kifogni, nem véletlenül várja sok horgász egész évben ezt az időszakot.
Kapcsolódó cikkek

A horgászoknak az év egy napján sincs uborkaszezon. Egy-egy fajra ugyan érvénybe lépnek időszakos horgászati tilalmak, ám halból kifogyni a vizekben elképzelhetetlen.

Kapcsolódó
Hat és fél év után fogtak ki egy ritka halat Maconkán
A szakemberek azt hitték, hogy ez a faj kikopott a tórendszerből.

Most éppen a márnák szezonja indult be a Dunán, a Fővárosi Horgászegyesületek Szövetségének tájékoztatása szerint pedig szerencsére az idei év igen kedvezőnek bizonyul ennek a halnak a horgászata szempontjából.

Az elmúlt napokban sorra kapjuk a híreket, hogy szinte mindenhol eredményesen fogják őket a Dunán

– olvasható a szövetség Facebook bejegyzésében.

Közleményük szerint nagy élmény a márnát kifogni, nem véletlenül várja sok horgász egész évben ezt az időszakot.

Aki még nem horgászott célzottan erre a halra, most érdemes kipróbálni, jó eséllyel akadhat a kezdő márnásoknak is a horgára

– fogalmaztak, sikeres márnahorgászatot kívánva mindenkinek.

Kapcsolódó
Sok védett hal él a városi patakokban is
Halkutatók friss felmérése bizonyítja ismét, hogy a települések belvárosait átszelő patakok is tele vannak fokozottan védett és védett halakkal.